Anyasebeink gyógyulása
Napi olvasnivalók

Az út elején visszagondolhatsz arra, milyen volt az idén az Anyák napját ünnepelned. Vagy milyen volt a legutóbbi találkozásod édesanyáddal.
Ez a reflektálás lehet fájdalmas is. Hiszen lehet édesanyád meghalt már, vagy érzelmileg van olyan távol, hogy nem látsz rá esélyt, hogy közel kerüljetek egymáshoz...

Bárhogyan is legyen, bármilyen örömteli vagy fájdalmas is legyen édesanyádra és a vele való legutóbbi/legutolsó találkozásra gondolni, ez a tapasztalatod lehet, létezhet, helyet kaphat ezen az úton.

Ez a meditációs utunk első alappillére: ami van bennem, az lehet, annak van helye. Azért nem jár ítélet, nem jár elmarasztalás. A saját valóságunkat együttérzően ölelhetjük át.
Ezt az együttérző átölelést tanuljuk ezen az úton. Hiszen egy gyógyít.

Az utunk első paradoxona ez: változni jöttem, gyógyulni jöttem. Mégis az az első lépésem, hogy észlelem, hogy hol tartok, hogy honnan indulok. Itt fordulok gyöngéd együttérzéssel önmagamhoz.
Ez a paradoxon végig fog kísérni a hét nap alatt.

Az utunknak van egy második paradoxona is. Ez abból fakad, hogy egy kapcsolattal dolgozunk, amelyben ketten vagyunk: édesanyám és én.
Nem is akárhogyan foglalkozunk ezzel a kapcsolattal, hanem úgy, hogy azt keressük, milyen sebeket okozott édesanyánk nekünk, hol nem bizonyult elégnek, vagy hol volt kifejezetten ártalmas az, ahogyan hozzánk viszonyult, hozzánk kapcsolódott. Bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy az édesanyánkkal való konfliktusokkal dolgozunk.

Amikor két ember közötti konfliktusról van szó, akkor az együttérzés paradoxont hív elő.
Minden ember méltó az együttérzésre.
Egy konfliktusban együttérezhetek önmagammal, és együttérezhetek a másik személlyel.
Ez első látásra ellentmondásnak tűnik.

Így van ez akkor is, amikor az anyasebeinkkel dolgozunk.
Együttérezhetünk önmagunkkal, akiket édesanyánk megsebzett. Érezhetünk fájdalmat, dühöt, csalódottságot, szomorúságot, félelmet, sőt... ha nagyon mély a sebünk, gyűlöletet is...
És ugyanakkor együttérezhetünk édesanyánkkal is, aki azt adta, amit tudott adni, akinek a sebei, talán a generációkon átívelő traumái nagymértékben befolyásolták a hozzánk való viszonyulását. Együttérezhetünk az ő szenvedésével, ami olykor annyira eltorzította, hogy megsebzett minket, a saját gyermekét...
Mély fájdalom ez... egy szenvedő anya, aki szenvedést okoz a gyerekeinek...
Ez a fájdalom is méltó az együttérzésre...

Egyáltalán nem könnyű ezt a két fájdalmat együtt tartani, mindkettővel egyidőben együttérezni.
Amikor egy adott anyasebünkhöz közeledünk, elsőre szinte lehetetlen is.

Szükséges két részre, két lépésre bontani a folyamatot.
Előbb együttérezni önmagammal, és megengedni az édesanyám iránt érzett kellemetlen érzéseket.
És csak miután ezek az érzések gyógyultak, csillapodtak azáltal, hogy validáltam őket, hogy együttérzéssel fordultam feléjük, hogy megengedtem, hogy legyenek, és átölelődjenek az együttérzés gyöngéd ölelésében, csak ezután érdemes keresnem, hogyan érezhetnék együtt édesanyámmal is.

Ha nem így teszek, akkor összezavarodom, és invalidálom mindkét szenvedést: az enyémet és az édesanyámét is.

Az anyasebeinkkel való munka harmadik paradoxona maga az anyaseb fogalma. Hogy az sebzett meg, akitől az életet kaptam. Hogy az sebzett meg, aki értem a legtöbb áldozatot hozta, aki az én életbe születésemért, életben maradásomért a legtöbbet tett.
Ennek az együttléte, hogy van egy személy, akinek köszönhetem a létemet, és ez a személy okozta bennem a legmélyebb sebeket.
Küzdelmes folyamat ezt együtt tartani, és nem letagadni valamelyik részt, valamelyik oldalt.

A gyerek és a súlyos pszichés beteg nem tud együtt lenni ilyen paradoxonokkal.
Csak az egészséges, érett, felnőtt ember képes erre. Csak az egészséges, érett, felnőtt ember idegrendszerében tudnak azok a folyamatok lejátszani, amelyek biztosítják a paradoxonok elhordozásának a neurofiziológiai alapjait.
Ezt pedig egy hosszabb folyamat kialakítani önmagunkban.

Ebben (is) szeretne segíteni ez a női meditációs út az anyasebeink gyógyulásáért.

Amikor ránézünk arra, hol és hogyan sebzett meg édesanyánk, és mi lett a következménye ezeknek a sebeknek az életünkben, azt mindig úgy tesszük, hogy közben tudatában vagyunk annak, hogy édesanyánk maga is sebzett ember, aki annyit adott nekünk, amennyit tudott. És annak is tudatában vagyunk, hogy a legdrágább kincsünkkel, az életünkkel ajándékozott meg bennünket.
Ezért nem „hibáztatjuk” őt, hanem együttérzéssel nézünk rá a valóságra, az édesanyánkkal való kapcsolatunk valóságára.

Fontos ez a tiszteletteljes, együttérző hozzáállás ezen a női meditációs úton!
Fontos azt tudatosítanunk, hogy most nem gyűlöletet szítunk édesanyánk ellen, hanem a saját gyógyulásunkat keressük... és talán ezzel az ő gyógyulásához is hozzájárulunk valamilyen módon... meg a gyerekeink gyógyulásához...

Sokféleképpen lehet az anyasebeinkkel dolgozni.
Én egy sajátos utat, egy sajátos megközelítést választottam.

A tükör szimbólumával fogunk dolgozni.

A kiindulópontunk az lesz, hogy az édesanyánk tekintete az a tükör, amely a legfőbb segítségünkre volt az énképünk és az érzelemszabályozóképességünk kialakulásához.
Ennek a tükörnek a torzításai rányomták a bélyegüket arra, ahogyan magunkat érzékeljük, és amilyen érzelmek túlsúlyban vannak bennünk.

Ezen az úton édesanyánk tekintete tükre torzításának negatív hatásaira keressük a gyógyulást.

Az, ahogyan édesanyánk tükrözött bennünket, egyes tulajdonságainkat, egyes érzelmeink átélését megerősítette, másokat elhalványította
A hét folyamán megvizsgáljuk:
- melyek azok a tulajdonságok, amelyeket értékelek magamban, és édesanyám pozitívan tükrözte vissza?
- melyek azok a tulajdonságok, amelyeket értékesnek tartok, de édesanyám azt tükrözte vissza, hogy azok bennem nincsenek, vagy hogy azok a tulajdonságok szégyenteljesek?
- melyek azok a tulajdonságok, amelyeket negatívnak tartok, és édesanyám azt jelezte vissza, hogy bennem azok nincsenek?
- melyek azok a tulajdonságok, amelyeket negatívnak tartok, és édesanyám azt jelezte vissza, hogy azok bennem vannak?
- melyek azok a tulajdonságok, amelyeket értékesnek tartok, és édesanyám benne a példaképem?
- melyek azok a tulajdonságok, amelyeket negatívnak tartok, és édesanyámban megvannak?

Jó utat kívánok mindannyiunknak az anyasebeinkből való gyógyulásban!