A pszichológia és a spiritualitás közti feszültséget fenntartja, hogy ritkán merünk arról beszélni, hogy mi történik a testünkkel és a pszichénkkel, amikor spirituális folyamatokban vagyunk jelen (pl. meditációkban, lelkigyakorlatokban, imákban, spirituális kísérésben), és talán még ritkábban beszélünk arról, hogy mi történik a spirituális dimenzióban, amikor pszichoterápiába, vagy más önismereti folyamatokba bocsátkozunk bele.

Az előző bejegyzéseimben a Gestalt pszichológiából vett alak-háttér inverzió elvét alkalmaztam a spirituális és pszichoterápiás útra. Ennek konkrét alkalmazásaként szeretnék javasolni - az Én találkozástípusainak modellje segítségével – egy értelmezést arra vonatkozóan, hogy mi történik a biológiai, pszichológiai és kapcsolati dimenzióban, amikor valaki spirituális kísérésre jár.

Pszichológusként nem kompetenciám arról nyilatkozni, hogy létezik-e spirituális dimenzió vagy sem. De javasolhatok modellt arról, hogy mi történik neuropszichológiai síkon a spirituális kísérés folyamán.
Barry és Connolly a lelkivezetési/spirituális kísérői folyamatot két szakaszra vagy módra osztja. Az első szakaszban a kliensek nincsenek tudatában saját tapasztalataik spirituális dimenziójának. Itt a spirituális vezető szerepe az, hogy segítse kliensét a szemlélődés képességének megszerzésében. Ez a képesség magában foglalja, hogy tudatában legyen mind önmagának, mind a Másik jelenlétének.

A második szakasz pedig abban áll, hogy megtanulunk ráhagyatkozni ennek a Jelenlétnek a vezetésére, párbeszédben, érintkezésben maradni vele életünk különböző területein, és megkülönböztetni őt minden más belső történéstől, gondolattól, érzéstől, belső megmozdulástól. Ebben segít a spirituális kísérő.
A szemlélődési képesség fejlesztésének első lépése lehet egy olyan tárgy vagy lény szemlélése, amely kívül áll a személyen, mint például a zene, a természet szépsége, a művészet, az építkezés. Ebben a folyamatban két nehézség van: a szemlélt tárgyról alkotott mentális kategóriák, amelyek korlátozzák a szemlélt tárgy megtapasztalását, és az az emberi szokás, hogy a saját gondolatainkkal vagyunk elfoglalva és azokba bezárkózva. Amikor az emberek azzal a tudattal kezdenek el foglalkozni az általuk kedvelt tevékenységekkel, hogy az isteni jelen van, velük van, idővel meglepődnek annak a jelenlétének érzésén, aki szereti és gondoskodik róluk. Ez a spirituális út a katafatikus hagyományhoz tartozik. A különböző teremtményekkel való kapcsolat megtapasztalásával fokozódik a Teremtővel való kapcsolat megtapasztalásának képessége.
A biológiai dimenzióban ez a folyamat a zöld rendszer fejlődéséhez kapcsolódik. A nyugalommal és az élvezetekkel kapcsolatos tevékenységek hozzájárulnak e rendszer fejlődéséhez a személytelen úton. Ennek a rendszernek az aktiválása, miközben a személy kognitívan tudatosítja az isteni jelenlétet, az istenihez való tartozás érzésének kialakulásához vezet.

A jelenlét megtapasztalása a második szakasz kezdetét jelzi, amelyben a spirituális vezető segíti a klienst abban, hogy felfedezze és elmélyítse az istenkapcsolatát a tapasztalatai spirituális dimenziójában.
A lelkivezetés során a kliensnek a mindennapi élet eseményeivel és az imádsággal kapcsolatos érzéseit, az istenivel való kapcsolatát tárják fel. A klienseket arra bátorítják, hogy ezeket az érzéseket az Istennel folytatott párbeszédükben fejezzék ki.

A különböző érzések feltárása során a kliensek piros és/vagy kék rendszere aktiválódik.
Az érzéseknek az Istennel való kapcsolat kontextusába helyezése aktiválja a zöld rendszert. A piros és/vagy kék rendszer egyidejű aktiválása a zöld rendszerrel a kiegyensúlyozott érzelemszabályozó rendszerek kialakulásához vezet.

A lelkivezetés definíciójának két fő összetevője van: segíteni a kliensnek abban, hogy növekedjen az istennel való kapcsolata bensőségességében, és segíteni neki abban, hogy abból éljen, ami ebből a kapcsolatból fakad.

Az Istennel való kapcsolat bensőségességében való növekedés magában foglalja az állandó ingadozást a második és a harmadik típusú kontaktus között: az Isten jelenlétében való pihenés és a teljes lényünkkel való elköteleződést a vele való kapcsolat mellett.

Spirituális szinten arról van szó, hogy felismerjük saját tapasztalataink spirituális dimenzióját. Válaszolni az olyan kérdésekre, mint pl: "mit mond ez az élmény az istenivel való kapcsolatomról?"; "hogyan érzékelem Istent ebben az élményben?"; "mit akar nekem közvetíteni ezzel az élménnyel?"; "milyen érzéseket és gondolatokat ébreszt bennem az üzenete és az, hogy így érzékelem őt?"; "milyen spontán reakciók merülnek fel bennem, és hogyan szeretnék tudatosan válaszolni neki a vele való párbeszédben?" és megosztani ezeket a válaszokat az Istennel való párbeszédben.

A biológiai dimenzióban, a neurofiziológiai síkon a második típusú kontaktus a zöld rendszer fejlődését, a harmadik típusú kontktus pedig a három érzelemszabályozó rendszer kiegyensúlyozását foglalja magában.
A tapasztalatok spirituális dimenziójának feltárása és az Istenséggel való párbeszédbe lépés kihívást jelenthet mert az Istenre vetítjük ki projekcióinkat. Louf felhívja a figyelmet a keresztény hagyományban jól ismert jelenségre: az Isten és a bálványok összekeverésére.

Kétféle bálványról beszél: a "belső rendőrről" és a "belső tükörről".
Az intrapszichés dimenzióban a "belső rendőr" megfelelője a belső kritikus, aki merev szabályokkal és kemény hangnemmel rendelkezik. Őt a piros rendszerhez társítják.
A "belső tükör" megfelelője az intrapszichés dimenzióban az ideális én, elérhetetlen.
A kék rendszerhez társul.

Ha a személy nincs tudatában ezeknek a dinamikáknak, akor megtörténhet, hogy az imájában ezekkel az intrapszichikus instanciákkal folytat párbeszédet, és ez a párbeszéd a negyedik típusú kontaktushoz (T4) vezet. A spirituális dimenzióban megszakad a kapcsolat az Istenséggel, az intrapszichés dimenzióban kényszeres, szorongásos, depressziós és/vagy nárcisztikus területről származó zavarok jelenhetnek meg, a biológiai dimenzióban pedig az érzelemszabályozó rendszerek egyensúlyhiánya a piros és/vagy kék rendszerek fokozott aktivitásával.

Louf a spirituális vezető szerepét abban határozza meg, hogy felismerje és semlegesítse ezeket a bálványokat, segítve a kliensnek felismerni az igazi Istent, vagy más szóval "felébreszteni a belső tanítót", akit a kereszténységben Szentléleknek neveznek.

A lelkivezető és kliense közötti kapcsolat, amelyet melegség, elfogadás és szeretet jellemez, az a tér, ahol ez a folyamat végbemehet.

Ebben a a folyamatban a spirituális vezető a kontaktus harmadik típusában (T3) van, tudatában van az istenkapcsolatának, integrált az intrapszichés dimenzióban, és érzelemszabályozó rendszerei kiegyensúlyozottak. Kliense a negyedik típusú kontaktusban (T4) van, összekeveri az Istenit a "belső rendőrrel" és/vagy a "belső tükörrel". Kiegyensúlyozatlan az intrapszichés és biológiai dimenzióban.
A biológiai dimenzióban leírva ezt a folyamatot, azt mondhatjuk, hogy a lelkivezető zöld rendszerének aktiválása aktiválja a kilense zöld rendszerét, és elkezdi az érzelmi egyensúlyt megteremteni. Ehhez a folyamathoz kapcsolódóan a kliens tudatosítja a negyedik és a harmadik típusú kontaktus közötti különbséget. Tapasztalatának spirituális dimenziójára reflektálva képessé válik arra, hogy megkülönböztesse "Belső Mesterét" a fent említett két bálványtól.