Anyasebeink gyógyulása
Napi olvasnivalók

Az előző napokban visszafogadtunk az árnyékszemélyiségekből olyan tulajdonságokat, érzelmeket, amelyeket értékesnek tartunk, amelyek az erőforrásaink, és olyanokat, amelyek fájdalmasak, szenvedéssel töltenek el, amelyek miatt a társadalom akár erkölcsi ítélet alá tehet bennünket.

Ma elérkeztünk az anyasebeinkkel való munkának talán a legfájdalmasabb, legmélyebb részéhez. Itt van bennünk a legtöbb ellentmondás, a legnagyobb ellenállás, a legnagyobb összezavarodottság. Ide merünk a legkevésbé jönni, ez igényel a legtöbb gyógyulást, érettséget, és a legtöbb együttérzést.

Ezek azok a tulajdonságaink, viselkedésmódjaink, amelyeket nem szeretünk édesanyánkban, mégis azt vesszük észre, hogy bennünk is megjelennek.


A fájdalom itt nagyon szélsőséges méreteket ölthet, különösen akkor, ha édesanyánk fizikailag, verbálisan,érzelmileg, intellektuálison, vagy egyéb módon bántalmazott minket.
Lehet, hogy nagyon toxikus és destruktív módon viselkedett velünk. Egész gyerekkorunkban szörnyülködtünk azon, hogyan lehet ennyire érzéketlen, hogyan bánthat minket ennyire.
Egész gyerekkorunkban fogadkozhattunk, hogyha felnövünk, mi soha nem fogunk így viselkedni másokkal, különösen a saját gyerekeinkkel nem.

Mégis, amikor felnőtté válunk, észrevesszük, hogy bizonyos mértékig bennünk is meg vannak ezek a tulajdonságok, akár a saját gyerekeinket is bánthatjuk olyan módon, ahogyan édesanyánk bántott minket.

Ez több szempontból is fájdalmas.

Fájdalmas a tehetetlenség, mert úgy érezzük, hogy nem tudunk másképp, hogy ez a tulajdonság olyan mélyen gyökerezik bennünk, hogy nem tudjuk magunkból eltávolítani.
Fájdalmas a tehetetlenség, és dühvel párosulhat, édesanyánk iránt, mert tőle tanultuk mindezt, úgy érezhetjük, hogy elrontott minket, hogy megmérgezett minket.

Ha elkezdünk az együttérzés útjára lépni, és elkezdjük megérteni, hogy miért viselkedünk úgy, ahogyan, akkor elkezd bennünk felébredni az együttérzés, a megértés önmagunkkal szemben.
Ebben az esetben viszont az válik nagyon fájdalmassá, hogy előbb-utóbb eljutunk arra a következtetésre, hogyha önmagunkat megértjük ezért a tulajdonságunkért, akkor édesanyánk is méltó a megértésre, együttérzésre.
Ez viszont, különösen a gyógyulási utunk elején nagyon fájdalmas, sőt ijesztő.
Főleg olyankor, ha édesanyánk valóban nagyon durván bánt velünk, és a szó szakmai értelmében is bántalmazott.
Ilyenkor két dolog harcol bennünk: a megértés édesanyánk és önmagunk gyengesége, fájdalma iránt, az (ön)együttérzés és (ön)szeretet, és annak a kifejezése, hogy amit édesanyánk velünk tett, annak soha nem lett volna szabad megtörténnie.
Úgy tűnik, hogy ez a kettő egymásnak ellentmond. Ezért lebénulunk.

Ebben a szakaszban könnyen megállhatunk a gyógyulás útján. Úgy érezhetjük, bármit is gondolunk, az veszélyt rejt magában.

Időre van szükségünk, amíg elkezd valahogyan megjelenni bennünk az a képesség, hogy ezt a két látszólag egymásnak ellent mondó dolgot egymás mellett tartsuk:
- megértésre és együttérzésrve vágyik az a fájdalom, ami bennünk van, az a rész, amit nem szeretünk magunkban, és ugyanez a rész édesanyánkban is megértésre és együttérzésre vágyik,
- de ez egy cseppet sem kisebbít azon, hogy amit édesanyánk velünk tett, az helytelen, és annak soha nem lett volna szabad megtörténnie.

E két dolog együtt tartása egy másfajta idegrendszeri működést feltételez, egy érett működésmódot, amely fokozatosan alakul ki bennünk, amint fejlesztjük a zöld rendszerünket.

ha elsőre ez elképzelhetetlennek tűnik, az természetes, senkinek sem tudom elmagyarázni, hogy milyen úszni, amíg nem úszott, hogy milyen biciklizni, amíg nem biciklizett. Ezek olyan idegrendszeri működések, amelyek csak tapasztalat útján ismerhetők meg.

Ha ez teljesen új számodra, megnyugodhatsz. Semmi dolgod nincs most, mint engedni, hogy elérjenek a szavaim, a gondolataim. Ízlelgetned, amit mondok. Érzékelheted, hogy milyen érzelmek, milyen testérzetek jelennek meg benned.
Érzékelheted, hogy mi visszhangzik benned, és mivel szemben van nagyobb ellenállásod.

Ha nem ért bántalmazás édesanyád részéről, akkor talán könnyebb ezt a látásmódot elsajátítanod.
Lehet hogy voltak édesanyádnak rossz szokásai, kommunikációs mintázatai a párkapcsolatában, vagy egyéb kapcsolataiban, amelyeket szerettél volna nem átvenni, mégis valamilyen mértékben megtörtént.
Lehet volt valamilyen függősége édesanyádnak, amely benned is kialakult, vagy valamilyen más függőség alakult ki benned.

Fontos ilyenkor megtanulni egyszerre érezni a haragot édesanyád iránt, és az együttérzést mindkettőtök iránt. Ez időbe telik. Mert a zöld rendszered fejlesztését feltételezi, ami időbe telik. Az idegrendszerünk tanul, de időre van szüksége, amelyben ismétli azt, amit meg akar tanulni.

-A mai meditációban ezen a folyamaton fogunk végigmenni lépésről lépésre.
Teljesen rendben van, ha lennének olyan lépések, amelyeket most még korainak érzel. Maradj ott, ahol tudsz lenni, amihez kapcsolódni tudsz. Nem kell erőszakkal követned azt, amit mondok. Annyit engedj magadhoz közel, amennyi meg tud nyílni számodra.

Ez nagyon fontos, különben belesérülhetsz. Semmit sem erőltetünk, hanem engedjük történni a maga ritmusában.