Ráhangolódás a
belső vezetetségünkre

A külvilágból származó ingereket, információkat kétféle módon dolgozzuk fel: a fogalmi gondolkodásunkkal, verbális úton, és az intuíciónkkal, nonverbális úton.
Mindkét feldolgozási módra szükségünk van. E két folyamat egymás mellett létezik bennünk, hatnak egymásra, de néha ellentétes következtetésekre is jutnak.

Az együttérzés fókuszú terápia három érzelemszabályozó rendszere mindkét úton háromféle működést tesz lehetővé. Ezeket az érzelemszabályozó rendszerket színkódokkal jelölik.

A piros rendszer vészhelyzetben aktiválódik.
Beszűkűlt, a problémára szinte görcsösen fókuszáló gondolkodásmódot idéz elő, ahol a kognitív torzítások, a szélsőséges látásmód és a rágódás van túlsúlyban.
Érzelmi szinten a szorongás, a düh, a szomorúság, az undor, a szégyen jelenik meg.
A testérzeket szintjén pedig a szimpatikus idegrendszer által kiváltott testi reakciókat tapasztaljuk: heves szívverés, felszínes, gyors légzés, izomfeszülés, izzadás, szédülés, hányinger, zsibbadás, bizsergés, csökkenő perifériás látás, idegenségérzet.

A kék rendszer olyankor aktiválódik bennünk, amikor valamilyen szükségletünk kielégítéséhez energiára van szükségünk.
A gondolkodásunk rászűkűl az elérendő célra.
Érzelmi szinten a lelkesedés, az izgatottság, az extázis jelenik meg.
A testérzetek szintjén szintén a szimpatikus idegrendszer által kiváltott testi reakciókat tapasztaljuk: heves szívverés, felszínes, gyors légzés, izomfeszülés, csökkenő perifériás látás, bizsergés.

A zöld rendszer olyankor aktiválódik bennünk, amikor biztonságban érezzük magunkat, amikor kapcsolódunk olyanokkal, akiket szeretünk.
A gondolkodásunk rugalmas, higgadt; józan, mély bölcsesség jelenik meg bennünk.
Érzelmi szinten a békesség, nyugalom, meghittség, szeretet érzelmei jellemzik.
A testérzeteink szintjén a paraszimpatikus idegrendszer által kiváltott testi reakciókat tapasztaljuk: lassú szívverés, mély légzés, ellazult izmok, melegségérzet.

Ebben az állapotban minden képességünk integrálódik.
A zöld rendszer képes a másik két érzelemszabályozó rendszer működését egy optimális szinten tartani.

A belső vezetettségünkre való ráhangolódással az intuíciónkra hangolódunk.

Az intuíció egy ellentmondásos képességünk. A pszichológia és a spiritualitás irodalmában egyaránt sokat foglalkoznak vele, és sokféleképpen értelmezik.

Meghatározásai alapveteően két csoportra oszthatóak.

Az első csoportba tartoznak azok a meghatározások, amelyek az intuíciót a nonverbális (testérzetek, belső képek, érzelmek) folyamatokkal azonosítják.
Ebben az értelemben mind a három érzelemszabályozó rendszer által meghatározott nonverbális működésmód az intuíció része.

A második csoportba tartoznak azok a meghatározások, amelyek az intuíciót a zöld rendszernek a nonverbális folyamatokra való hatásával azonosítják, azzal az integrált belső állapottal, amelyet ez a rendszer tud létrehozni az érzelemszabályozó rendszereink egyensúlyba hozása által.

Amennyiben az első meghatározást vesszük alapul, úgy azt mondhatjuk, hogy az intuíciónkra hallgatni nem bölcs dolog. Hiszen amikor a testünkre figyelünk, amikor a testérzeteinkből akarjuk kiolvasni, hogy mi történik velünk és bennünk, hogy mi legyen a következő lépésünk, akkor könnyen hallgathatunk a minket elárasztó érzelmek által keltett testi reakcióinkra.
Ha pedig rájuk hallgatunk, akkor tévútra jutunk, mert akár súlyos mértékben is torzíthatanak.

Ám amennyiben a második meghatározást vesszük alapul, akkor azt mondhatjuk, hogy az intuíciónkra hallgatni bölcs dolog.
Megtanulni megkülönböztetni a három érzelemszabályozó rendszer által létrehozott testi érzeteket, és arra hallgatni, ami a zöld rendszerrel függ össze, a emberi mivoltunk lehető legbiztosabb iránytűjét jelenti.

Ha gyerekkorunkban a minket körülvevő felnőttek nem észlelték, nem tükrözték vissza az érzelmeinket, nem vették komolyan, lekicsinyelték; nem voltak velünk gyöngéden, szeretetteljesen, miközben minket különféle érzelmek árasztottak el, akkor nem fejlődött ki az érzelemfelismerő és szabályzó képességünk.

Egy belső mély bizonytalanság érzés tölthet el, állandó veszélyben érezhetjük magunkat, valahol mélyen azt érezzük, hogy valami nincs rendben velünk, nem értjük, hogy mi történik bennünk és velünk.
Megkérdőjelezzük saját reakcióinkat, amelyet mások viselkedésre, a külvilág ingereire adunk.
Azt tarthatjuk, hogy véleményünk csupán a mi fejünkben van, és köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Amikor elindulunk az önismeret útján, és elkezdjük felfedezni a gondolataink mellett az érzelmeinket és a testérzeteinket, akkor fokozatosan kialakulásnak indul bennünk egyfajta belső bizonyosság. Az a valószerűtlenség, megfoghatatlanság, ami korábban természetes volt, elkezd szétoszlani.
Testérzeteink tudatosítása megerősít bennünket abban, hogy megéléseink valódiak, nem csak beképzeljük őket.

Ez egy fontos folyamat a gyógyulás útján. Ahogyan elkezdünk saját testérzeteinkkel találkozni, egy újfajta magabiztosságra teszünk szert. Szükséges időt adnunk annak, hogy ebben elmélyüljünk, megerősödjünk. Hogy kialakuljon bennünk az az érzés, hogy „létezünk”.

De ezzel a folyamattal párhuzamosan azt is fontos tudatosítanunk, hogy nem minden testérzetünk tükröz a valósághoz való objektív viszonyulást.
Egy szélsőséges példán szemléltetve egy víziszonyos pánikrohama, amikor egy csónakban ül nagyonis valóságos, mégsem ez az optimális reakció erre a helyzetre.

Amikor elindulunk testi reakcióink tudatosításának az útján, ez olyan paradoxonnak tűnhet, amely megakadályozhatja, hogy közel kerüljünk, és komolyan vegyük a saját testérzeteinket, testi reakcióinkat.
Érdemes ezzel a paradoxonnal kicsit később foglalkozni, amikor már kialakulóban van a „létezem” érzésünk.

Ekkor finomodhat a figyelmünk, és elkezdhetjük megkülönböztetni a három érzelemszabályozó rendszerrel összefüggő háromféle testérzet, testi reakció típust.
Mindhárom valóságos, mindhárommal együttérzően vagyok jelen. De a helyzet érzelmezéséhez, a legbölcsebb reakcióhoz a zöld rendszeremmel kapcsolatos testérzeteimre figyelés fog segíteni.