Út a női szívünkbe -
8 napos meditációs út

Mivel vezetett meditációs útra hívtalak Titeket, szeretnék néhány hasznos információt megosztani a hangszín fontosságáról a gyógyulás útján.

Többen jeleztétek vissza amikor meditációt vezettem, hogy nagyon kellemes, megnyugtató a hangom, hogy amikor a vezetett hanganyagaimmal meditáltok, olyan érzésetek támad, mintha nem lennétek egyedül.

Ugyanakkor kaptam nagyon durva, sőt már-már vulgáris kritikákat is arra a hangszínre, amit a videóimban használok.

Szeretném valami nagyon fontos dologra felhívni a figyelmet, és elmagyarázni. Azért, hogy értsétek a jelenséget, amelyről írok, idézek néhány szélsőségesen negatív visszajelzést, amit a vezetett meditációimban és a videóimban használt hangszínemre kaptam:

"Jaj, ne nyávogjon, Lilla, mert rossz hallgatni ezt a kamaszmutálást! Ez itt nem az óvoda alvás előtti meséje!"

​"Maga konkrétan értelmi fogyatékosnak nézi a hallgatóságát! Annyira irritáló ez a dilettáns előadásmód, hogy egyáltalán nem lehet a tartalomra figyelni, mert a nyivákolás és oda nem illő erőltetett drámai arcváltozások elvonják a figyelmet."

"Egy behízelgő hang ad az elején utasításokat, hogyan helyezkedjünk el, meddig legyünk lehetőleg egy pózban (fél óráig), és mindezt olyan stílusban, hogy a hideg leli az embert közben."

​Amikor valaki visszajelzi, hogy a segítségére vannak a hanganyagaim, videóim, akkor hála, megelégedettség, öröm tölt el. Megerősítés számomra.

Amikor azt a visszajelzést kapom, hogy elfogadhatatlan az a hangszín, amelyen tartom a vezetett meditációkat, hogy nem segítek, hanem ártok vele, akkor az szomorúsággal tölt el. Fájdalmas ilyen keményen megfogalmazott kritikával találkozni.

Visszaemlékszem, hogy nekem is milyen hosszú út volt, amíg biztonságban tudtam magamat érezni, amikor valaki gyöngéden szól hozzám, és nem feltételeztem rögtön mögötte valamiféle hátsó szándékot.

És még ezután is nagyon hosszú út volt, sok önmunka és sok gyakorlás, ameddig én magam mertem ilyen hangon megszólalni a klienseimnek az ülésen tartott vezetett meditációkon, illetve a hanganyagok készítésekor.

Mivel érzelmileg engem is megmozgat, amikor ilyen hangszínen szólalok meg, és az is, amikor erre reflexiót kapok (legyen az elismerő, vagy épp vulgárisan gyalázkodó), tanulmányaim során időt fordítottam arra, hogy megértsem, mi is történik bennünk, amikor gyöngéd hangszínen szólunk, vagy gyöngéd hangszínen szólnak hozzánk.

A spiritualitásban szokás különféle energiákról beszélni, amelyeket árasztunk magunkból, és amelyeket megérzünk egymáson, átveszünk egymástól.

Én most a pszichológia oldaláról szeretném ezt a jelenséget körüljárni.

Idegrendszerünknek van egy fontos képessége: a közös érzelemszabályozás. A csecsemő- és kisgyerekkorunkban úgy tanuljuk meg szabályozni az érzelmeinket, hogy édesanyánk érzelemszabályozó képességét "vesszük kölcsön". Ha ő nyugodt marad miközben minket elárasztanak az érzelmek, mi is megnyugszunk. Ebben a folyamatban lassan-lassan az évek során kifejlődik a saját érzelemszabályozási képességünk.

Ez a képességünk, hogy átvegyük mások érzelmeit, egész életünkön át megmarad. Idegrendszerünk a másik ember mozgásából, testtartásából, mimikájából, tekintetéből, hangszínéből következtet a lelki állapotára, érzelmeire, és bennünk is megjeleníti ugyanazokat az érzéseket.

​Az egyik fontos elem, amelyből érzékeljük a másik ember érzelmeit, az a hangszíne. Ezért, ha valaki felemelt hanggal, dühösen szól hozzánk, bennünk is intenzív kellemetlen érzelmek keletkeznek. Ha valaki gyöngéden szól hozzánk, akkor elkezdjük érezni, hogy valami bennünk megnyugszik.

Ha én, miközben a hanganyagokat készítem, nyugodt vagyok, kapcsolódom a bennem levő Forráshoz, akkor a hangszínemből ezt meg fogjátok érezni. És bennetek is ugyanezek a folyamatok fognak elindulni.

Azokban közületek, akik megnyugszanak a hanganyagaimat hallgatva, ez az idegrendszeri folyamat játszódik le.

Mivel én a tőlem telhető legmélyebb intimitás állapotában törekszem lenni, amikor a hanganyagaimat vételezem, azok, akik a meditációs hanganyagaimat hallgatják, elkezdenek megnyílni az intimitásra.

​Honnan akkor a vulgáris sértegetés? Mitől ez a pokoli indulat?

Talán nincs olyan köztünk, akit gyerekkorában ne szégyenítettek volna meg azzal, hogy "mit kényeskedik". Sokunknak mondták, hogy úgy viselkedsz, mint egy "pisis kislány", vagy ehhez hasonlókat.

Lehet, hogy amikor odamentünk a szüleinkhez, hogy megöleljük őket, ők épp el voltak merülve a munkájukban, és ellöktek maguktól bennünket.

Lehet, hogy szüleinknek voltak sebzettségei az intimitással kapcsolatban, és amikor nőiesnek, gyöngédnek, kedvesnek, "bújósnak" mutatkoztunk, akkor ellöktek maguktól, tettek egy cinikus megjegyzést, vagy egy megvető pillantást vetettek ránk.

Lehet, hogy azok, akikkel párkapcsolatban voltunk vagy vagyunk, szóltak be cinikusan, néztek ránk megvetően, amikor szerettünk volna bensőségesen együtt lenni, az ölelésben, a szeretkezésben, vagy egyszerűen csak egy mélyebb beszélgetésben.

​Ha nagyon sokszor bántottak minket olyankor, amikor mi sebezhetőnek, vágyakozónak, gyöngédnek mutatkoztunk, akkor belénk égett, hogy tilos gyöngédnek lenni, mert megbüntetnek. Sőt, az is megtörténhet, hogy mi magunk is azonosultunk agresszorainkkal, és bántjuk magunkat valahányszor a gyöngédség legparányibb jele is elő akarna bújni bennünk. És bántunk mindenki mást, akiben látjuk azt, amiért minket olyan sokszor elutasítottak és megaláztak.

Ezt azért tesszük, hogy leállítsuk magunkban az intimitás megjelenését, hogy azok, akik miatta bántanának, ne találjanak okot bántani.

Fontos látnunk, hogy e mögött az agresszió mögött valójában egy rémült kisgyerek védekezése van.

Mindazok számára, akiket ilyen módon súlyosan bántottak és megsebeztek, a hanganyagaim nagyon felkavaróak.

A hangomból érzik, hogy én abban az állapotban vagyok, ami számukra veszélyes. Mivel engem hallgatnak, az ő testükben is kezd megjelenni a gyöngédség, az intimitás, a vágyakozás. Ettől megijednek, hiszen megszokták, hogy ilyenkor mindig bántani fogják őket.

Ezért rám támadnak, engem oktatnak ki, vulgáris gyalázkodással...

Ez a pillanat törtrésze alatt is végbemehet bennük. Észre sem veszik, csak azt, hogy dühösek lesznek, ahogyan engem hallgatnak. Ha jó a racionalizáló képességük, akkor elkezdenek elméleteket gyártani, hogy miért nem jó az, ahogyan beszélek. Közben nem veszik észre, hogy pont arra a gyöngédségre lenne szükségük, amit most még képtelenek befogadni...

​Ehhez nem szükséges egy nagy trauma. Nem szükséges egy kegyetlen megszégyenítés, bántalmazás. Elég az is, hogy valaki olyan közegben nőtt fel, ahol az intimitásra cinizmus volt a válasz.

Mindennek fényében arra hívlak, légy bátor, és figyeld meg, hogy a hangszínem mikor nyugtat meg és mikor kavar fel.

Helye van annak, hogy a hangomat hallgatva mély intimitást élj meg. És helye van annak is, hogy a hangomat hallgatva elfogjon a düh és a menekülhetnék.

Ha ez utóbbi történne, tudatosítsd magadban, hogy most épp a sebeid érintődtek. Tudatosítsd, hogy régebben bántottak az intimitásodban, de most a hanganyag hallgatása közben biztonságban vagy. Keresd, hogy mi ad Neked biztonságérzetet!

Légy megértéssel és együttérzéssel magad iránt, aki számára az intimitás veszélyes... Légy megértéssel és együttérzéssel magad iránt, akit olyan sokszor megsebeztek az intimitásában.

És mondd ki, hogy nem volt joguk ezt tenni! Mondd ki, hogy Neked viszont jogod van megélni az intimitást önmagaddal és azokkal is, akikkel szeretetkapcsolatban vagy!