Út a női szívünkbe -
8 napos meditációs út

A testünkkel való kapcsolat milyensége sok tényezőtől függ.

Általánosságban az mondható el, hogy úgy viszonyulnk a saját testünkhöz, ahogyan megtapasztaltuk, hogy mások viszonyultak hozzá.

A testünkhöz való viszonyulás gyökerei csecsemő korunkra nyúlnak vissza. Az a mód, ahogyan édesanyánk/elsődleges gondozónk hozzánk ért, az az érzelmi állapot, amit megélt, amikor megérintett, mély nyomot hagyott bennünk.

Itt nem arról van szó, hogyha egy édesanya kimerült, és nem tud mindig mosolyogni, gyöngéden érinteni, akkor sérül a csecsemője testével való viszonya. Ezek irreális elvárások lennének bármelyik édesanyától.

Itt az édesanyának alapvetően a saját testével való viszonya, a gyermeke testével való viszonya, meg úgy általában az emberi testtel való viszonya a fontos.

Illetve a gyermekével való kapcsolat minősége.

A csecsemő az édesanyjától nonverbális úton, egyfajta zsigeri érzést tanul meg a saját testével kapcsolatban.

Erre tevődnek rá mindazok a tapasztalatok, amelyek későbbi életéveiben érik azzal kapcsolatban, ahogyan mások viszonyulnak a a testéhez. A tekintetek, szavak, érintések.

A testünkkel való kapcsolatban (is) az, ahogyan beszélünk a saját testünkről, csak a jéghegy csúcsa. Maga a kapcsolat minősége a nonverbalitásban, a zsigeri érzéseinkben, érzelmeinkben, testérzeteinkben raktározódik el.

​Ahhoz, hogy gyógyítsuk ezt a minőséget, ezen a mélyebb szinten fontos eszközöket, technikákat alkalmaznunk.

A meditáció útja elsősorban nonverbális út. Az érzelmeinkre, testérzeteinkre, a zsigereink szintjén hat. Ezért alkalmas arra, hogy gyógyítsa a saját testünkkel való kapcsolatot is.

A testünkkel való kapcsolatnak két összetevője van.

​Az egyik egy felszínesebb hozzáállás. Azzal kapcsolatos, hogyan értékeljük a testünket különböző szempontok szerint. Hogy mennyire nőies, csinos, vonzó, mennyire erőteljes, mennyire tud bennünket hordozni a különféle céljaink elérésében, tevékenységeinbenk, mennyire teherbíró, mennyire egészséges.

Van viszont egy mélyebb hozzáállás is. Egyfajta zsigeri elfogadás, biztonságérzet, gyöngédség, együttérzés, jóindulat, vonzalom a testünk iránt, vagy egy düh, amely akár az önmagunk elleni agresszió gondolati, verbális, vagy akár tettleges formáit is öltheti. Fokozódhat egy utálatig, undorig vagy gyűlöletig.

A két hozzáállás összefügg valamilyen mértékben egymással, de nem azonosak, és lehetnek közöttük ellentmondások is (pl. látom a testemen, hogy formás, vonzó, de belül mégis undort érzek iránta; vagy látom a testemen, hogy nem egy modell alkat, de meleg kedvességet, gyöngédséget érzek iránta).

Ha egyfajta énrész modellt szeretnénk felállítani, azt mondhatjuk, hogy a testünkkel való kapcsolatban három énrészünk van.

Az egyik maga a testünk, a maga korlátaival és képességeivel, tulajdonságaival.

A másik egy belső kritikus énrész, amelyik kritizálja, elutasítja a testünket a hiányosságaiért, vagy akár azért, mert test, anyag, és ezáltal valamilyen formában "tisztátalannak" érzi.

A harmadik meg az a belső együttérzés, gyöngédség, gondoskodás, az a rész, amely örömmel lakja be a teste minden zúgát, figyelmes az igényeire. Amely mély intimitást él meg a testtel való kapcsolatban.

​Amikor leülök meditálni és a testemre figyelek, előbb utóbb meg fognak jelenni bennem azok a részek, amelyek a testemhez viszonyulnak: a kritikus rész, és a gyöngéd, gondoskodó rész.

Annak függvényében, hogy melyik milyen erős bennem, fogok a meditációban gyöngédséget, vagy keménységet, elfogadást, vagy elutasítást tapasztalni.

Mindenki nagyon személyre szabottan, a saját belső világának megfelelő tapasztalatokat él át, amikor a testével kapcsolódik a meditációban. Nehéz erre recepteket írni.

Mégis nagy vonalakban van néhány forgatókönyv, amelyet megemlítenék, hogyha az, amit megtapasztalsz, hasonlít valamelyikhez, legyen egy térkép a kezedben, amely segít eligazodni a meditációs tapasztalatodban.

A meditációs hanganyagokban a lágy hangszín, amin mondom a vezetett meditáció szövegét, a kellemes zene, amely a háttérben szól, az érintés, masszírozás, símogatás, amire hívlak, az idegrendszerednek azt a részét serkenti, amely az elfogadó, gyöngéd, együttérző hozzáállásért felelős.

Ha azt veszed észre, hogy egy nyugodt lelkiállapotba kerülsz, béke van benned, elfogadás, felébred benned a vágy a befogadásra, a gondoskodásra, akkor bátran fordíthatod ezt a benned felébredő gyöngédséget a tested felé.

Mindez történhet spontánul a meditáció folyamán, úgy, hogy egyszercsak azt veszed észre, hogy valami új jelenik meg, vagy erősödik meg a testeddel való kapcsolatodban: a gyöngéd intimitás, a mély elfogadás, amit egyfajta teljesség élményként, testedbe való hazatérésként élsz meg.

Ha ez történik, semmi dolgod nincs, csak benne maradni a folyamatban, és engedni, hogy a meditáció folyamán mintegy "magától" történjen a gyógyulás benned.

Megtörténhet azonban, hogy a meditációs hanganyagban a lágy hangszín, a zene, és a tested érintése hatására érzel egyfajta megnyugvást, ott van benned, aktív az a részed, az az idegrendszeri működésed, amely gyöngéd, elfogadó, de amint a testedre kezdesz figyelni, a kritikus részed nagy erővel jelenik meg.

Mint amikor a heves szélvész megpróbálja elfújni a lámpa lángját, észreveheted, hogy a benned feltámadó kritika, vagy akár tested iránti agresszió hatására, mintha a meditációban korábban megjelenő gyöngédség elkezdene kihúnyni.

Ilyenkor fontos visszatérned figyelmeddel a gyöngédség felé. Fontos arra figyelned, ami belőled ezt a gyöngédséget felfakasztja. A hangszínemre, a zenére, az érintésre, korábbi emlékekre, szimbólumokra.

És csak azután fordulnod újra oda a testedhez, amikor ez a gyöngédség megerősödött benned.

Ez egyfajta ingamozgást is végezhet.

Odafordulok a bennem levő gyöngédséghez, megnyugszom, odafordulok a testemhez ezzel a gyöngédséggel, kezd felerősödni bennem az elutasítás a testem iránt, újból odafordulok a gyöngédséghez, ahogy megerősödik, gyöngédséggel fordulok a testemhez, és így tovább...

Ebben az akár energiaigényes folyamatban, lassan-lassan az idegrendszerem összekapcsolja a meditáció hatására megjelenő gyöngéd elfogadást, mint működésmódot a testemmel való viszonnyal.

Ehhez sok gyakorlás, "sok ingamozgás" szükséges. Érdemes lehet a meditációt többször elvégezned. Akár napokon, heteken át... Amíg megerősödik benned a testedhez való gyöngéd, elfogadó működésmód, és elkezd halványulni az elutasító, vagy akár agresszív, kemény rész.

Az is megtörténhet, hogy olyan erősen tör fel benned a tested iránti elutasítás, akár a gyűlölet, undor, vagy agresszió, hogy semmiképpen sem tudsz kapcsolatban maradni a benned levő gyöngéd, elfogadó résszel.

Ilyenkor tanácsos nem ezt a meditációt végezni. Hanem keresni valami olyan meditációs gyakorlatot, amely közel visz a benned levő gyöngédséghez.

Lehet ez egy számodra kedves emlék felidézése, amikor valaki gyöngéd volt veled, vagy te voltál gyöngéd másokkal. Lehet ez egy olyan zene meghallgatása, amely megnyit az intimitásra, mintha lággyá, könnyeddé tenné a bensődet. Lehet ez egy szimbólum elképzelése, vagy egy olyan kép, fénykép, festmény, filmjelenet nézése, amely ámulatba ejt. Lehet valamilyen meditatív mozgás.

​

Bármi lehet, ami benned, személyre szabottan fejleszti az elfogadó, együttérző, gyöngéd működésmódot.

Ezekkel a gyakorlatokkal rákészülsz a testtel való kapcsolatot gyógyító meditációkra. Hogy legyen meg az ingamozgásnak a másik vége: a gyöngéd, együttérző, gondoskodó működésmód.

​

Van még egy sajátos jelenség a meditáció világában. Egyes irányzatok arra bátorítanak, hogy bármi is van tarts ki, szenvedd el, és ha kitartasz, egy idő után elkezd gyógyulni benned az, aminek az elszenvedésében benne maradsz.

​

Ha tud lenni elég hited abban, hogy ez megtörténik, akkor maga az a hited, hogy benne vagy a meditációban, mint biztonságos térben, ahol bármilyen szenvedés jön, nem árt neked, hanem pont gyógyít az elviselése, tehát maga ez a hit tudja benned felébreszteni a gyöngéd, együttérző, gondoskodó részt, vagy működésmódot.

Mert tudat alatt nagy belső bizonyossággal helyezed magad a meditáció terébe, és az ebben a térben való lét már feltételezi a belső biztonságod, az önmagad felé forduló jóindulatod csíráit.

De efölött a "hit" fölött nincs tudatos kontrollod. Tapasztalataim szerint, nem vagy képes mindig és mindenhol ezt a "hitet" magadban felébresztened. Sok esetben igen, de szerintem nem érdemes elvárnod magadtól, hogy mindig így képes legyél.

Amikor nem érzed magad képesnek, akkor bátran válassz más utat. Keresd, hogy mi ad biztonságot, mi esik jól. Csak ne erőszakkal keresd, mert az erőszak, a görcsösség pont elzárja előled.

A "csak bírd ki" típusú meditációk előnye, hogy nincs konkrét cél, amit el kell érni. Nem akarok ellazulni, nem akarok megnyugodni, nem akarok meggyógyulni. Csak lenni akarok.

Ez a célnélküliség kivezet a görcsös akarásból, a szorongásból, a beszűkült működésmódból, és megnyit valami egészen másra, ami az együttérzés, a gyöngédség, az intuíció felébredésének természetes közege és táptalaja.

Ezen típusú meditációk hátránya viszont, hogy nincs meg a konkrét gyöngédség, biztonságérzet, amelybe kapaszkodhatunk, amikor a már-már elviselhetetlen belső szenvedések törnek ránk. Ilyen erőforrások hiányában, ha túl nagy a szenvedés, beleroppanhatunk.

Azok a meditációk, amelyek valamilyen állapotot szeretnének elérni, pl. relaxáció, megnyugvás, biztonságérzet, intimitás, testünk elfogadása, öröm, előnye, hogy tudatos kapcsolat van a belső erőforrásainkkal.

Hátrányuk viszont, hogy mivel van konkrét célunk, rágörcsölhetünk arra, hogy el akarjuk érni, megrémülhetünk attól, hogy nem érjük el, és ez a bennünk keletkező görcsös akarás, és kudarctól való félelem megakadályozza, hogy valóban beinduljanak bennünk a gyógyító folyamatok.