Együttérzés a szedercsírával, aki voltam

Életünknek egy szakaszában szedercsíraként lebegtünk édesanyánk testében, még mielőtt beágyazódhattunk volna, bele gyökerezhettünk volna az ő méhébe.

A bizonytalanság időszaka volt ez, amikor ott lehetett bennünk egy mély bizalom édesanyánk teste iránt, aki befogad, de ott lehetett bennünk egy bizalmatlanság, egy egzisztenciális szorongás is.

A testünk emlékszik ezekre a megéléseinkre.
Az is lehet, hogy a szedercsíra képe, mint szimbólum nyitja meg bennünk az alapvető biztonság, vagy egzisztenciális szorongás tereit, függetlenül attól, hogy mit éltünk meg földi létünk első napjaiban.

Nem az a fontos, hogy igazolást nyerjen, hogy amit megélünk a meditációban, az valóban úgy volt-e, vagy sem a fogantatásunkat követő napokban, hanem az, hogy ami megnyílik bennünk, azt együttérzéssel fogadjuk.

Ez a meditáció sem relaxációs gyakorlat!

Bármilyen érzelem, bármilyen testérzet megjelenhet bennünk a meditáció alatt, a mély, mindent átfogó szabadságtól, biztonságtól, bizalomtól, intimitástól, egészen a legborzalmasabb halálfélelemig, bizalmatlanságig, fenyegetettségérzésig.
Mindennek helye van, ami megjelenik bennünk!