Együttérzés a Haragos Énünkkel

Gyakran észervehetjük a környezetünkben, vagy akár magunkban is, hogy nőként a szomorúságunkat, a félelmeinket elfogadható, megélhető érzelmeknek tartjuk.
A haragunkat azonban szégyelljük. Mintha a harag nem lenne nőies.

Legtöbbször, amikor dolgozunk a haragunkkal, akkor azt általában úgy tesszük, hogy "hergeljük" magunkat, hogy végre érezzünk haragot, hogy végre át merjük élni.
Vagy ha azt érezzük, hogy túl sok bennünk a harag, akkor keresünk valami fizikai tevékenyésget, amellyel "kiengedjük a gőzt", levezetjük a bennünk felgyülemlett feszültséget.

Ezek mind jó módszerek, de önmagukban nem elégségesek.

A harag ugyanis a változtatáshoz szükséges erőnk integrálatlan formája.

Olyan mint egy nagy víznyomás alatt levő slag.
Ha a kezemben tartom, akkor elvezeti a vizet nagy erővel oda, ahol szükség van rá. Öntöz, táplál, megtisztít.
De ha kiszalad a slag a kezeim közül, akkor össze-vissza csapkod, és széttör maga körül mindent, eláraszt nagy nyomású vízzel.

Ezért nem csak az szükséges, hogy megéljük a haragunkat, vagy levezessük a fölöslegét.
Hanem az is, hogy együttérző, határozott, biztos kezekkel tudjuk tartani: hogy integráljuk a lényünk egészébe.

Ebben a meditációban teszünk egy fontos lépést a bennünk levő harag integrálása fele.

Megszemélyesítjük őt, és engedjük, hogy az Együttérző Énünk gyógyítsa.

Ez a meditáció sem relaxációs gyakorlat.

Sőt, közel megyünk a haragunkhoz, dühünkhöz, átéljük egész lényünkkel, hogy gyógyulni tudjon, hogy megtalálja a helyét bennünk úgy, hogy ne akadályozzon a mindennapi életünkben, hanem erőforrásunkká váljon.