Ráhangolódás a
belső vezetetségünkre

Amikor különféle mozgásformákat végzünk fizikai, pszichés, illetve spirituális jóllétünk fenntartása-, illetve visszanyerése céljából, fontos tudatosítanunk, hogy két típusú gyakorlat létezik.

Az egyik gyakorlattípusban a megtervezett mozdulatokon van a hangsúly. Tudatosan mozgatjuk bizonyos izmainkat, izületeinket úgy, ahogyan, azért, hogy egy kívánt hatást elérjünk. Kimozgatjuk az izületeinket, erősítjük az izmainkat, vagy nyújtunk.

Tudatosan figyelünk a légzésre, a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszerünk serkentésére. Összehangoljuk a légzésünket és a mozdulatainkat, hogy a kívánt hatást egyre nagyobb hatásfokkal és biztonsággal érjük el.

Ez egy hatalmas tudomány, sokféle megközelítéssel, sokféle gyakorlattal.
A lényege, egy jól kidolgozott, kikísérletezett gyakorlatsorral elérni egy meghatározott eredményt.

Erre nagyonis szükség van. Nagy szükség van szakszerű mozdulatokra, amelyekkel fejlesztjük, gyógyítjuk testünknek azon részeit, amelyek fejletlenek, vagy sérültek.

Van egy másik gyakorlattípus is. Ez felhasználja az előző mozdulatait, gyakorlatait, technikáit, de ugyanakkor szabadon is kezeli őket. Nem ragaszkodik annyira a technikához.

Arra figyel, hogy a mozdulatok ne legyenek ártalmasak a testnek, de nem törekszik a szabályok pontos betartásához.
Arra törekszik, hogy egyfajta mozdulat reperoárt biztosítson, amelyből az intuíció szabadon választja ki azokat, amelyeknek itt-és-most szükségét érzi.

Arra törekszik, hogy mozdulat-tapasztalatokat adjon, amelyet feltérképezünk, ízlelünk, amelyben megismerjük magunkat: a testünket, testérzeteinket, érzelmeinket, vágyainkat, belső képeinket, gondolodásmódunkat.

E második gyakorlattípusnak a célja, hogy kapcsolatba hozzon a bennünk szinte megfoghatatlanul működő, jelen levő intuíciónkkal.

Hogy elsegítsen arra a tapasztalatra, hogy kapcsolatban vagyunk önmagunkkal, figyelünk önmagunkra, és azt adjuk önmagunknak, amire itt és most szükségünk van.

Ezért ezeknél a gyakorlatoknál soha nem az a fontos, hogy mit csinálunk éppen.
Meglephet az a mozdulat, amely születik bennem. Ha közben a tükörben szemlélem magam, lehet, hogy elámulok, milyen gyönyörűen mozdul a testem, hogy olyasmire vagyok képes így spontánul, amit ha tudatosan szeretnék, sehogyan sem jönne össze nekem.

De nem ezen van a hangsúly.

Hanem az önmagamra hangoltság lenyűgözöttségén. Elbűvölően felszabadító, amikor olyan, mintha belülről mozdulna a testem...
Ebben a lenyűgözöttségben, ebben az elbűvöltségben azt tapasztaljuk meg, mintha nem mi irányítanánk a testünket, hanem mintha lenne egy belső erő, valami, ami mintha nem is anyag lenne, ami mozgásban tart, amire ráhangolódunk. Mint egy belső dallamra.

Azok, akik hisznek a spirituális valóságok létezésében, ebben a tapasztalatban különböző „energiák” jelenlétét ismerik (f)el.
Ezekben a gyakorlatokban azt élik meg, hogy megnyílnak a spirituális valóságokra.

Nem kompetenciám eldönteni, hogy vannak-e, vagy nincsenek ilyen valóságok.

De a tapasztalat szintjén, a hitrendszerünktől függetlenül, a testünknek, az idegrendszerünknek valami egészen más működésével találkozunk, mint amikor tudatosan végzünk mozdulatokat.

És ez a másfajta működésmód a testünk szintjén gyógyít, integrál, megnyugtat.