Ráhangolódás a
belső vezetetségünkre

A spontán mozdulatokat úgy éljük meg, mintha valami belülről mozgatná a testünket. Mintha lenne egy belső erő, amelyre ha ráhangolódunk, mozgásba hozna.
A különböző spirituális gyakorlatok ebben a belső mozgató erőben különféle energiákat ismernek (f)el.

Nem kompetenciám eldöntetni, hogy ilyen spirituális energiák léteznek-e vagy sem, de amint korábban is írtam, ha beleengedjük magunkat ezekbe a gyakorlatokba, olyan érzésünk lesz, mintha valamilyen energia mozgatná a testünket.
A továbbiakban az „erő”, az „energia” szavakat szimbolikus értelemben fogom használni ezen tapasztalatok leírására, anélkül, hogy állást foglalnék a spirituális valóságok létezése mellett, vagy ellen.

Amikor így ráhangolódunk a testünket mozgadó belső „erőre”, különböző érzelmek és testérzetek önthetnek el.
Ugyanazok a belső tapasztalatok jelenhetnek meg bennünk, mint bármely más meditáció alatt. Mivel az egész testünket mozgásba hozza, mivel testi szinten sokkal jobban belevonódunk, mint egy ülő meditáció mozdulatlansága esetén, megtörténhet, hogy hamarabb jutunk el intenzív belső tapasztalatokhoz.

Megjelenhet egy elevenség, felszabadultság, játékosság, amely akár az extázis intenzitását is elérheti. Mintha az egész testünk megnyílna, mintha ráhangolódnánk a világmindenség mozdulatára, egyfajta egységélményt élhetünk meg. Ebben megtapasztalhatóvá válhatnak a nemi izgalom egyes elemei is, a gyönyör, az izgatottság. Testérzetekkel, mozdulatokkal, köztük a testünk hullámzó mozdulataival is kapcsolatban lehet ez.
Az a fajta mély béke, amelyben teret kaphat a gyönyör érzésének valamilyen formája, egy sokkal általánosabb, teljesebb tapasztalat, mint maga a nemiséggel kapcsolatos megélések.
Sokan először a szexualitással kapcsolatban élik meg, és később fedezik fel, hogy a szexuális tapasztalataik egy ajtó voltak erre a tágasabb valóságra, amely olyan, mint egy életerő bennünk.
Vannak akik a spiritualitás oldaláról, a természet szemlélésével, vagy egyéb gyakorlatok tapasztalataival lépnek be ebbe a tágasabb valóságba, és utána fedezik fel a szexualitással kapcsolatos közös elemeket.
Bár intenzív érzelmek megtapasztalásáról van szó, amelyek egyszerre nagyon vonzóak, és egyszerre válthatnak ki bennünk zavarodottságot, vagy szégyenérzetet (mint maga a nemi izgalom), mégis, ezekben a gyakorlatokban nem ezek megtapasztalása a lényeg.
Mint minden meditációban, itt is a hangsúly az önmagunkra, ezekre a belső „erőkre” való ráhangolódás képességének fejlesztésén van, jelenjen meg közben bármilyen kellemes, vagy kellemetlen testérzet, érzelem, belső kép, gondolat.

Ahogyan ráhangolódunk erre a belső vezetettségünkre, megjelenhetnek kellemetlen érzések is. A harag, a szomorúság, a szorongás, az undor, a szégyen érzései. Ezek testérzetekben fejeződhetnek ki. Különösen intenzíven érezhetünk izomfeszülést, remegést, ismétlődő mozdulatsorokat. A belső fájdalomból akár hang is születhet, a lihegésnek, a nyögésnek, a kiáltásnak, öklendezésnek az artikulálatlan hangjai.
A belső, szavak nélküli vezetettségünkre, erre a belső „erőre” való ráhangolódás visszavisz minket abba az életszakaszunkba, ahol még nem tudtunk beszélni. Bizonyos értelemben a testünk elkezd úgy működni, mint egy csecsemő teste. Spontánul jelennek meg benne testérzetek, és ezek spontánul mozdítják a testrészeinket.

Nem az a fontos, ami megjelenik, nem az a fontos, hogy konkrétan mit érzünk, merre mozdul a testünk, vagy milyen hangot adunk ki.
Ez néha meglephet minket. Vagy akár meg is ijeszthet, amikor először találkozunk ezekkel a tapasztalatainkkal.

A gyógyulás abban áll, hogy mindenzt megengedem megnyilvánulni önmagamban, miközben szeretettel, együttérzéssel, gyöngédséggel vagyok önmagammal együtt.
Hiszen erre volt szükségem akkor is, amikor csecsemő voltam. Erre volt szükségem akkor, amikor mélyen szenvedtem belül.
Hogy valaki velem maradjon, miközben mindezt átélem, miközben mindez megnyilvánul, láthatóvá válik a saját testemen, mozdulatok, hangok formájában.

Most így lehetek együtt önmagammal. És ez gyógyít. Ez pótolja azokat a hiányosságokat, amelyekben ezen a téren részem volt.

Ha az „erő”, az „energiaáramlás” szimbólumánál maradunk, azt mondhatjuk, hogy olyan ez, mint amikor egy víz áramlik. A szabad áralmás nyugalommal, békével, harmóniával, örömmel párosul.
Ám a víz különböző közegeken halad kereszül. Némelyek gátat képeznek az útjában, és nem akarják, hogy arra folyon.
Az érzelmeink és a testérzeteink szintjén ilyenkor jelennek meg bennünk a feszültségek. Ha kitartóan ott maradunk figyelmünkkel a víz áramlásánál, hullámzásánál, akkor lassan-lassan ez az áramlás elkezdi oldani ezeket a gátakat.
Kiold valamit az anyagukból, és elszíneződik. Vagy lassan-lassan addig oldja a gát tartó pilléreit, hogy az egész gát nagy robajjal omlik össze.
Ez úgy mutatkozik meg, mint heves érzelmek, testérzetek, akár kiabálás, fájdalmas nyögés, vad, szögletes mozdulatok, fájdalmas vonaglás.

Néha a víz olyan területekre érkezik, ahova nem tudott korábban. Elkezdi magába oldani az ott lerakódott értékes anyagokat. Ilyenkor élhetünk át extázist, gyönyört. Olyan tapasztalatokat, amelyeket talán nehezen tudtunk önmagunknak megengedni a mindennapi életünkben. Ez a folyamat könnyebben elérhetővé, megélhetővé formálja ezeket a tapasztalatokat.

Ez a folyamat mélyen gyógyít. Szavak nélkül. Pusztán a tapasztalatainkkal...

Ugyanakkor fontos azt tudatosítanunk, hogy itt két képességre egyformán van szükségünk.

Az egyik magától érthetődőbb: az a képességünk, hogy ráhangolódjunk erre a belső áramlásra, testünk spontán, akár hullámzó mozdulataira. Egyre teljesebben, egyre inkább átadva neki a kontrollt a testünkt, az izmaink, az izületeink, a hangszálaink felett.
Járjon ez kellemes, vagy kellemetlen érzésekkel.

A másikról talán kevesebbet beszélünk, de ez is nélkülözhetetlen: annak a megtapasztalása, hogy a vízcsap a mi kezünkben van. Csak annyit engedünk meg, amennyit el tudunk bírni, el tudunk hordozni. Amikor valamilyen testérzetből, érzelemből, mozdulatból túl sok lesz, akkor elkezdjük elzárni a csapot.
Fontos itt annak az intuitív képességnek a felismerése, hogy mennyi az elég, mennyi a túl sok. Ez lassan fejlődik ki bennünk, sok próbálkozással.
És fontos magának a szabályzásnak a képessége.

Érdemes mindkettőt gyakorolni ahhoz, hogy ezek a gyakorlatok valóban gyógyítsanak.