Út a női szívünkbe -
8 napos meditációs út

Ahogyan az előző bejegyzésemben is írtam, a vezetett meditációs úton a hangoknak nagyon fontos szerepük van.

Ennek első és legegyértelműbb eleme az a hangszín, amellyel mondom a vezetett meditáció szövegét, erről írtam az első naphoz tartozó olvasnivalóban.

​Most egy másik hangról szeretnék írni, és elmagyarázni, miért fontos, és hogyan hat ránk, amikor meditálunk, amikor vezetett meditációt hallgatunk. Ez a hang a kilégzésünkkor keletkező intuitív, spontán hang.

Nagyon sok légzésmeditációs technika van.

A legegyszerűbb technikák arra hívnak, hogy csak figyeljük meg a légzésünk természetes ritmusát, ne akarjuk a légzésünk ritmusát, gyorsaságát, mélységét megváltoztatni.

​Többféle technika létezik, amely ezt a célt szolgálja:
- követhetjük a levegő útját a testünkben pontról pontra;
- megfigyelhetjük a levegő áramlását az orrüregünkben és a torkunkban, észrevéve, hogy a beáramló levegő hűvösebb, a kiáramló melegebb;
- figyelhetünk a teljes légzésünkre egyben, észrevéve, hogy mint egész lélegzünk, szinte mi magunk válunk észlelésünkben a légzés szelíd hullámzásává.

Ezek a gyakorlatok befele irányítják a figyelmünket, és ettől megnyugszunk. Kapcsolatba hoznak a belső világunkkal, megnyitják az utat befele.

Vannak olyan légzéstechnikák, amelyek a belégzés és a kilégzés hosszát írják elő. Meghatározzák, hogy mennyit számolunk belégzésre, kilégzésre, esetleg az időre a belégzés és kilégzés között. Meghatározzák, hogy a szánkon vagy az orrunkon lélegzünk ki vagy be.

Ezek a meditációk az idegrendszerünkre hatnak, felzaklatnak vagy megnyugtatnak, a szimpatikus és/vagy paraszimpatikus idegrendszer működését serkentik.

Van viszont egy harmadik típusú gyakorlat, amely magába foglalhat elemeket az előző kettőből. Ennek a gyakorlatnak a lényege, hogy hangot is adunk ki légzés közben.

Erről a gyakorlatról szeretnék írni bővebben, mert ezt a technikát sokat alkalmazom az Út a női szívünkbe meditációimban.

Csecsemőkorunkban nem tudtunk beszélni, artikulálatlan hangokat adtunk ki. Ezekkel a hangokkal tudtunk kommunikálni a környezetünkkel. Ezekkel a hangokkal tudtuk jelezni testi- és lelkiállapotunkat, tudtuk kifejezni a szükségleteinket, tudtunk segítséget kérni.

Ahogy elkezdtünk megtanulni beszélni, környezetünk arra bátorított bennünket, hogy szavakba öntsük azt, amit megélünk.

Ez egy nagyon természetes folyamat, mert egyrészt a szüleink és gondozóink így sokkal pontosabban tudták értelmezni azt, hogy mit akarunk közölni, - következésképpen sokkal jobban tudtak bennünket segíteni -, másrészt ezzel serkentették a beszédfejlődésünket is.

A szocializációs folyamat része, hogy az artikulálatlan hangokat szavakkal helyettesítjük.
Felnőttként kevés élethelyzetben "illik" artikulálatlan hangokat kiadni.

Az intenzív lelki fájdalom és öröm hangjait kiadhatjuk egy hangos nevetéssel, zokogással, de többnyire ezt is csak elfogadó közegben, családtagjaink, barátaink körében.

Az intenzív fizikai fájdalom esetén megtörténhet, hogy elfogadja a környezetünk a nyögést, jajjgatást, de legtöbbször itt is azt várják el tőlünk, hogy minden hang kiadása nélkül tűrjük a fájdalmat.

Néha elfogadott egy "Hé" kiáltás, ha valakit közvetlen veszélyre akarunk figyelmeztetni, és nincs időnk kifejteni, hogy mi is a veszély, vagy ha valakit távolságból akarunk megszólítani, és a távolság miatt a szavaink nem lennének kivehetőek.

Az intimitást kifejező artikulálatlan hangok "illendők" egy csecsemővel vagy kisgyerekkel való gügyögésben, vagy a szeretkezés alatt, bár mindkettőt kerülhet, aki nehezményezi, vagy cinikusan, megszégyenítően, akár megvetéssel szemlélni.

Nem szeretnék senkit sem arra bátorítani, hogy különféle szociális élethelyzeteiben artikulálatlan hangokat adjon ki. A legtöbb esetben hasznos betartanunk a ki nem mondott szociális szabályokat, mert így egy olyan biztonságos keretben, játékszabályok között élünk, mozgunk, kapcsolódunk, amely egyértelmű, amely hozzásegít, hogy értsük egymást.

Viszont arra hívlak mindannyiotokat, akik a vezetett meditációimat hallgatjátok, hogy kezdjetek el kísérletezni az artikulálatlan, spontán, intuitív hangadással a MEDITÁCIÓK ALATT.

A meditáció egy biztonságos tér, ahol nem érvényesek a szociális szabályok, ahol én vagyok önmagammal, ahol megengedhetem felfedezni lényemnek olyan területeit, mélységeit, amelyre máshol nincs tér.

(Aztán amit felfedeztem, azt kereshetem, hogyan ültessem át életem többi területére az ott megfelelő, befogadható módokon.)

A női meditációinkban ezt a technikát úgy alkalmazzuk, hogy a kilégzés közben engedjük a hangszalagjainknak, hogy hangot adjanak ki.

Lehet ez a hang egy andalító, lágy, halk csengés, lehet egy nyöszörgés, vagy fájdalmas nyögés, hangosan, halkabban, hullámzó intenzítással, hosszabban, rövidebben, érdesen, símábban, lehet dallama, vagy sem.

Senki nem mondja meg, hogy milyen legyen.

Ha elsőre nem érzed még, hogy milyen hang szeretne jönni belülről, adj ki bármilyen hangot. És figyelj a légzésedre. Közben alakulni fog.

Több jótékony hatása van ennek a gyakorlatnak.

1. A kilégzés mindig a test megnyugtató folyamatait indítja be. Ha a kilégzésemre figyelek, elkezdek megnyugodni.

2. A hangképzés csökkenti a bennem levő feszültséget. A hanggal együtt a szabadba engedek, kiengedek valamennyit a belső feszültségemből. Az az érzésem, hogy eltávozik belőlem.

3. Az artikulálatlan hang visszavisz a csecsemő énemhez, amikor még természetes volt, hogy az legyek, aki vagyok. Ha engedem ezt az énemet megszólalni, akkor elkezdek visszatalálni önmagamhoz.

4. Az artikulálatlan hang kiadása az önmagam felvállalásának tapasztalata. Megtapasztalom, hogy a belőlem kijövő, kinn megjelenő, hallhatóvá váló énrészem létezhet. Nem történik semmi baj, ha hallhatóvá válik. Nem árt neki semmi, és ő sem árt semminek. Ez az elfogadás nagyon mély tapasztalata, amely lenyomatot hagy bennem, és elkezdi gyógyítani az önmagam elfogadásának gátjait.

5. A ráhangolódás a belőlem fakadó hangra, mélyen önmagamba hívja a figyelmemet. Mélyíti bennem az önmagammal való kapcsolódás képességét.

Ha elsőre esetleg nagyon furcsának, idegennek tűnne ez a gyakorlat, ha ellenállásod is lenne vele, bátorítalak, hogy próbáld ki.

Nézd meg, milyen hatással van rád. Hogyan érzed a testedben az ellenállást, és hogyan érzed a testedben a megnyílást.

Lehet, hogy sokszor megszégyenítettek, amikor megnyíltál az intimitásra. Lehet, hogy beléd íródott egy belső tiltás, egy belső fék, hogy ne mutatkozz gyöngédnek, vágyakozónak, lágynak, intimnek, mert akkor bántani fognak. Lehet ez a belső tiltásod nagyon intenzíven jelentkezik ennél a gyakorlatnál.

Légy bátor, találkozz vele, ne menekülj el előle!

Ne is erőltesd, de legalább néhány lélegzetvétel erejéig próbáld ki, mi történik, ha végzed ezt a légzésmeditációs, intuitív hang gyakorlatot.

Hogy ne légy ebben egyedül, én is Veled lélegzem. És megosztom Veled, hogy bennem is volt szorongás, amikor ezeket a hanganyagokat elkészítettem, és feltettem a világhálóra. Mert megmutattam bennük a saját artikulálatlan, intuitív hangomat. Megmutattam bennük valami nagyon mélyet és intimet önmagamból.

Önmagamért is tettem. Én magam is gyógyultam azzal, hogy mertem megtenni.

De érted is tettem, hogy ne légy egyedül, miközben ezt a gyakorlatot végzed. Hogy a hangomban megjelenő intimitás, téged is intimitásra hívjon.

Tejesen természetes, ha ez előhívja az intimitással kapcsolatos szorongásaidat, ellenállásaidat is.

Öleld át őket is együttérzéssel!