Út a női szívünkbe -
8 napos meditációs út

Nagyon sok olyan meditációs technika létezik, amelyet a testünk szempontjából "passzívnak" nevezhetünk. Természetesen ezekben is történik egyfajta idegrendszeri aktivitás abban az értelemben, hogy a figyelmünket irányítjuk lényünk vagy a világmindenség egészére, vagy részeire, elképzelünk jeleneteket, vagy a testérzeteinkre figyelünk.

Ezek a technikák is mélyen meg tudnak mozgatni, bár itt a képzeletünket, emlékezetünket, figyelmünket használjuk "csak".

Vannak viszont olyan technikák, amelyeket bizonyos értelemben "aktívnak" hívunk. Valamit teszünk magunkkal, kitesszük magunkat külső hatásoknak, és észleljük azt, hogy mi történik közben bennünk.

Az egyik ilyen technika az érintés.

​Az emberben azok az idegrendszeri folyamatok, amelyek a megnyugtatásért felelősek, összekapcsolódnak azokkal az idegrendszeri folyamatokkal, amelyek a társas kapcsolatokért, és az azokban megjelenő intimitásért, közelségért, biztonságérzetért felelősek.

Ha együtt vagyunk elfogadásban, közelségben, akkor az megnyugtatóan hat ránk. Ennek az együttlétnek az egyik sajátos jele a fizikai közelség, az érintés.

Az érintés hatására olyan hormonok szabadulnak fel a testünkben, amelyek megnyugtatják az idegrendszerünket.

Ez akkor is így van, ha egymást érintjük, és akkor is, ha önmagunkat.

Az érintés természetes nyugtatószer.

Általában nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy saját magunkat az önszeretetünk, az önelfogadásunk, az önegyüttérzésünk, az öngondoskodásunk jeleként megérintsük.

Azok számára, akik ehhez nem szoktak hozzá, elsőre nagyon furcsa, idegen, talán kellemetlen is lehet, ha saját testüket gyöngéden megérintik, tenyerüket ráhelyezik a testük egy részére, vagy megsímogatják.

Annál is inkább, mert az önmagunk érintésének lehet egyfajta szexuális felhangja, és önmagunk szexuális célokból való érintése sokak számára tabu, tilos, rossz, netalán valamiféle "tisztátalan" érzés.

​Ám a gyöngédséggel és a szexualitással kapcsolatos idegrendszeri folyamatok nem válnak el élesen egymástól, akkor sem, hogyha erkölcsi vagy egyéb szempontokból szeretnénk meghúzni egy nagyonis éles határt a kettő között.

Minden mereven meghúzott határ valójában darabokra tör bennünket, és ez a széttöredezettség idegenségélménnyel és szorongással tölt el.

Mindez a valóságunk részét képezi, amelyet olyan jó lenne együttérzéssel, megértéssel, jóindulattal, gondoskodó lelkülettel átölelnünk... akkor is, ha olykor átláthatatlannak és kínosnak tűnik...

Gyöngéden érinteni magunkat, - ha ezt a fajta gyakorlatot nem végeztük még -, lehet elsőre furcsa, idegen. De amellett, hogy furcsa, még lehet másmilyen is. Ha átlépünk a kezdeti idegenkedésen, megtapasztalhatjuk az érintés jótékony, megnyugtató és ezáltal gyógyító hatását.

​Feltérképezhetjük, hogy testünknek mely területét, hogyan esik érinteni. Egész lényünk integrálódását az segíti, ha nincsenek tabu területek. Ha lehetünk egységes egészek. Ha nem kell magunkból semmit sem lehasítanunk, szégyellnünk, elrejtenünk.

Érinteni a testünket, a testrészeinket nemcsak megnyugtat, hanem segít integrálni őket önmagunkba.

Már az is segít, ha érzékelem egy adott testrészemet azáltal, hogy rá figyelek, hogy észlelem a vele kapcsolatos testérzeteimet.

Ha meg is érintem, ha rajta tartom a kezemet, ha megmaszírozom, megsímogatom, azzal elkezdem egyre jobban hozzám tartozónak érezni.

Ha a meditáció közben nagy fájdalmak szakadnának fel bennem, vagy épp olyan lenne, mintha teljesen lezsibbadnék, mintha valami fal lenne köztem és egy emlékem vagy érzelmek között, és kezdeném azt érezni, hogy olyan valószerűtlennek tűnik minden, hogy mintha nem lennék a testemben, a saját valóságomban, gyöngéden megérinthetem a testemet, és jelezhetem önmagamnak, hogy itt vagyok, létezem, biztonságban vagyok, és gyöngéd, együttérző szeretettel fordulok magamhoz.

Van még egy fontos jelenség az érintéssel, mint meditációs technikával.

Ha bántalmaztak bennünket fizikailag vagy szexuálisan, vagy akár nagyon súlyosan érzelmileg, akkor az érintés nem megnyugvást hoz, hanem akár nagyon intenzív menekülhetnéket, pánikot, szorongást.

Ilyenkor fontos, hogy ne érintsem meg magamat, hanem tegyem a kezemet a testemtől olyan távolságra, amely még biztonságos számomra. Képzeljem el, hogy a kezem tiszteletben tartja a testemet, olyan távol áll meg, hogy az ne legyen ijesztő, de nem megy el teljesen, nem hagy magamra a szenvedésemmel.

Ezután beleérezhetek abba, hogy milyen az, hogy valaki nem hagy magamra, de nem is jön túl közel. Ezáltal a testemnek lesz tapasztalata arról a határról, amelyet a bántalmazóim átléptek.

Az is megtörténhet, hogy nem bántalmaztak, de van bennem valami olyan érzelem, valami olyan részem, amelyet szégyellek. Ez a rész, ez az érzelem, ha megkeresem, hogy hol érzem a testemben, és oda akarom tenni a kezemet, menekülne az érintésem elől, hiszen egész életemben azt gyakoroltam, hogyan rejtsem el mások és önmagam elől.

Ilyenkor is alkalmazható a fennt leírt technika. Megkeresem, hogy mely távolság az, amelyben biztonságban érzi magát, de nincs ijesztően közel. Amint megtaláltam, elidőzöm ebben.

Amikor a meditációimban arra hívlak, hogy érintsétek önmagatokat, és az önmagatok érintése újdonsága miatt érzett kellemetlenség mellett megjelenik egy menekülhetnék, hogy valami bennetek nem akarja az érintést, akkor bátran alkalmazhatjátok ezt a gyakorlatot.