Ha egy képpel szeretném kifejezni, akkor azt mondanám, hogy az együttérzés olyan mint az anyaméh tágas és gyöngéden körülölelő tere, amely befogadja az új életet úgy, amint van, táplálja, teret ad neki a fejlődéshez, hogy amikor eljön az ideje, megszülethessen. Az önegyüttérzés azt jelenti, hogy olyan bensőségességgel ölelem át saját lényem, mint az anyaméh a benne fejlődő magzatot.

Ha tudományosan szeretnénk meghatározni, akkor az önegyüttérzésnek három összetevőjét különíthetjük el:

​

- Az első a jelentudatosság (angolul mindfulness), amely megnyit arra, hogy észleljem a valóságot itt és most olyannak, amilyen: a maga összetettségében, örömével és fájdalmával egyaránt. Amit nem engedek magamhoz közel, amit nem engedem, hogy érintsen, hogy érzelmeimben és testemben rezonáljon, az nem fog tudni megváltozni sem.

- A második összetevő annak tudatosítása, hogy tapasztalataim beleértve a fájdalomnak a tapasztalatát is részei a közös emberi tapasztalatnak, a közös emberi természetnek (angolul common humanity). Amikor szenvedek, könnyen gondolom azt, hogy mindenki más mentes a szenvedéstől, csak én vagyok olyan szerencsétlen, hogy szenvedek. Ezért szégyellni kezdem magamat, és érzek magamban egy késztetést arra, hogy elszigetelődjem az ismerőseimtől. Ezzel szemben az a valóság, hogy mindannyian szenvedünk, és a szenvedésnek ez a közös tapasztalata, mint valami közös titok, mélyen és bensőségesen összeköt bennünket.

- A harmadik összetevő a szerető kedvesség, amellyel a szenvedő önmagam felé fodulok (angolul loving-kidness) attól függetlenül, hogy a szenvedésemért milyen mértékben vagyok felelős.

​

Az önegyüttérzés jótékony hatásaira csak az utóbbi két évtizedben figyeltek fel a segítő szakemberek, magyar nyelvterületen csak az utóbbi néhány évben kezdték el hangsúlyozni. Sokan vannak ma is, akik nem hallottak róla, vagy átsíklott a figyelmük felette. Ez nem csoda, hiszen nyugati kultúránk nem tartja erénynek az önegyüttérzést. Sok emberben nagyon mély és zsigeri gyanakvás él az önmaga iránti kedvességgel szemben. Ezek egyrészt a lelki sebeinkben gyökereznek, másrészt az önegyüttérzés fogalmának félreértéséből fakadnak. Az ilyen félreértések gyakran gátolják önegyüttérző képességünket, ezért fontos őket még az utunk elején tisztázni.

​

„Az önegyüttérzés egyenlő az önsajnálattal” – A tapasztalat viszont azt bizonyítja, hogy az önegyüttérzés az önsajnálat ellenszere. Míg az önsajnálat azt mondja: „szegény fejem!”, az önegyüttérzés (f)elismeri, hogy az élet mindenki számára nehéz. Így az önegyüttérző ember nem túlozza el saját szenvedését, nem veszíti el a reményét, hanem a másokkal való összekapcsoltság érzése erőforrássá válik számára nehézségei leküzdésében.

​

„Önegyüttérzés azt jelenti, hogy önző vagyok, és ahelyett, hogy másokon segítenék önmagam köröl forgok” – Ezzel szemben önmagunkat együttérzéssel ajándékozni meg komoly erőforrást jelent ahhoz, hogy többet tudjunk adni a kapcsolatainkban. A kutatások azt mutatják, hogy az önegyüttérző emberek sokkal gondoskodóbbak és támogatóbbak.

​

„Az önegyüttérzés a gyengéknek való. Nekem erősnek kell lennem, hogy boldoguljak az életben” – Valójában az önegyüttérzés egy megbízható belső erőforrás, amelyből bátorság fakad. Gyengéd erő, amely növeli a pszichológiai rezilienciát, amikor nehézségekkel nézünk szembe.

​

„Az együttérzés lustává tesz.” – A tapasztalat azt mutatja, hogy az együttérzés megnyit minket arra, hogy a rövid távú élvezetek helyett hosszú távon törődjünk az egészségünkkel, jólétünkkel, és mozgósítsuk erőforrásainkat ennek érdekében.

​

„Az önegyüttérzés kegyetlenné tesz másokkal szemben, mert hatására elnézővé válok a saját hibáimmal szemben. Ahhoz, hogy mások jóllétét figyelembe tudjam venni, önmagamat keményen kell fegyelmeznem.” – Valójában az önegyüttérzés megteremti azt a biztonságos, teret, amelyben (f)el- és be tudjuk ismerni a hibáinkat. A kutatások azt mutatják, hogy az önegyüttérző emberek sokkal inkább felelősséget vállalnak a hibáikért, és nagyobb valószínűséggel kérnek bocsánatot, ha megbántanak másokat.

​

„Soha nem érhetem el a céljaimat, ha nem támaszkodom minden pillanatban a kemény önkritikámra. Akinek kevesebb célja van az lehet önegyüttérző, de igényes vagyok, és nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust.” – Sokan azt hiszik, hogy az önkritika a legjobb motivációs erő. Pedig az önkritika aláássa az önbizalmat, a félelemmel motivál. Az önegyüttérzés a szeretettel motivál. A szeretet pedig erősebb a félelemnél.

​

Érdemes őszintén megkérdeznünk magunktól: mi jut először eszembe, ha az önegyüttérzés szót hallom? Milyen érzelem, milyen zsigeri reakció vagy testérzet formájában rezonál bennem ez a szó?