Az önegyüttérzés három fő alkotóeleme: a kedvesség, a közös emberi természet és a jelentudatosság (mindfulness) nem csak akkor fontosak, amikor valamit nem szeretünk önmagunkkal kapcsolatban, hanem akkor is, amikor valamit szeretünk. Sokszor nehezebb (f)elismerni önmagukban azt, ami jó, mint azt, ami rossz.

Ha a jó tulajdonságainkat vesszük számba, és rajtuk gondolkodunk, könnyen megkísérthet az a gondolat, hogy híúak vagyunk, így ahelyett, hogy afelett örvendeznénk, ami bennünk ép, egészséges, ajándék, tehetség, bűntudat és szégyen kezd el gyötörni.

Lehet bennünk egy babonás félelem azzal kapcsolatban, hogyha kimondjuk, hogy valami jó vagy jól megy, akkor el fogjuk veszíteni azt. Így inkább magunk előtt is próbáljuk letagadni mindazt a jót, amit észreveszünk önmagunkban.

Ha azt szoktuk meg, hogy a gyengeségeinkre összpontosítsunk, nagyon idegennek tűnhet a jó tulajdonságainkra figyelni. Olyan érzés lehet, mintha meghalna valami bennünk. Önkritikus részünk valóságos halálfélelemmel küzd az életéért, a létjogosultságáért. Bármennyire is meglepőnek tűnik, ilyenkor fontos gyengéd együttérzéssel fordulnunk önkritikus részünk felé, megköszönnünk, hogy meg szeretne óvni bennünket a veszélyektől, és megnyugtatnunk őt, hogy biztonságban van akkor is, ha mi a jó tulajdonságainkra figyelünk éppen.

Félhetünk attól, hogyha jól teljesítünk és megdicsérnek, akkor ezentúl mindig ugyanezt a teljesítményt fogják tőlünk elvárni. Így nem tudunk örvendeni a dicséretnek, hiszen hátsó szándékot tulajdonítunk neki: elváráslistaként tekintünk rá.

Félhetünk attól is, hogy „túlragyogunk másokat”, és emiatt, mások irigységből elfordulnak tőlünk. Bár egy versengő kultúrában élünk, és átlag felettiek akarunk lenni, mégis félünk a csúcsteljesítménytől, mert a csúcson magányosak vagyunk. Pszichénk egy része felismeri, hogy a kiválóság elszigetelődéssel jár együtt. Annak ellenére, hogy magas önbecsülésre vágyunk, ösztönösen megsejtjük ennek hátulütőjét is: ha jobbak vagyunk mint mások, könnyen elveszíthetjük velük való kapcsolatunkat.

Egy paradoxon gyötör bennünket: ha jót mondunk magunkról, akkor attól tartunk, hogy azt mások úgy fogják ezt értékelni, hogy rosszak vagyunk, ezért arra fókuszálunk, ami rossz bennünk, hogy jónak érezzük magunkat. Bármennyire abszrudnak tűnjön, mégis mindannyian küzdünk ezzel a paradoxonnal.

Az önegyüttérzés segít megünnepelni jó tulajdonságainkat, anélkül, hogy az egoizmus csapdájába esnénk. Ha elfogadjuk, hogy minden embernek vannak jó és rossz tulajdonságai, képesekké válunk anélkül élvezni saját jó tulajdonságainkat, hogy felsőbbrendűvé, arrogánssá, iracionális módon magabiztosakká válnánk. Nem azért ismerjük el saját jóságunk, szépségünk, mert jobbnak vagy szebbnek tartanánk magunkat másoknál, hanem azért, mert emberek vagyunk, és mint minden emberben, bennünk is csodálatra méltó módon fejeződik ki az emberi természet jósága és szépsége.

Az önelismerés első lépése, hogy tudatosítjuk, melyek a jó tulajdonságaink, sikereink, életkörülményeink pozitív vonásai, amelyeket megünnepelhetünk. A jelentudatosság segít abban, hogy (f)elismerjük ezeket, hiszen agyunk alapértelmezett működése arra tesz hajlamossá, hogy azt vegyük észre, amin javítanunk kell. Erőfeszítést igényel tudatosítani azt, ami jó bennünk, a tetteinkben, a környezetünkben.

A közös emberi természet az önelismerés vonatkozásában azt jelenti, hogy nem azért értékeljük magunkat, mert jobbak vagyunk másoknál, hanem azért, mert minden emberben ott van ez a jóság, amely összeköt az egész emberiséggel. Tudatosítjuk, hogy mindaz, ami bennünk jó nem állít szembe, nem szigetel el senkitől, hanem saját jó tulajdonságaink értékelése valójában egy hála mindazok iránt, és mindaz iránt, akik és amelyek olyanná formáltak, amilyenek vagyunk. Az önelismerés megtisztel minden létezőt, ami a világban van.

Az önegyüttérzés harmadik lépése, hogy gyengéd szeretettel fordulunk önmagunk felé, és szívből ujjongunk jó tulajdonságaink, sikereink, jó életkörülményeink miatt. Megünnepeljük ezeket. Biztonságos, életigenlő teret adunk nekik, hogy tovább bontakozzanak, növekedjenek, gyümölcsöt hozzanak.

​

Készíthetünk egy listát azokról a tulajdonságainkról, amelyeket szeretünk magunkban, a sikereinkről, és életkörülményeink pozitív elemeiről. Szemlélhetjük ezt a listát, keresve azt a belső hozzáállást, ahol mindezek ünneplése nem elválaszt, hanem mélyen összeköt minden emberrel.