A modern pszichológia a tudományos vizsgálódás eszközeivel kutatta az ember belső világát. A pszichológiai és később a biológiai (neurfiziológiai) dimenzió fogalomrendszerével írta le az emberi tapasztalatot.

Ám az ember belső világának tanulmányozása egyidős az ember kialakulásával. Mindazt, ami e tanulmányozásból megszületett, a különböző kultúrákban legtöbbször a spirituális dimenzióban, a különböző spirituális hagyományok fogalomrendszerével írták le.

A tapasztalat ugyanaz, a belső folyamatok ugyanazok, amióta az ember ember. De az a mód, ahogyan arra reflektáltak, különböző. Első látásra talán ellentmondások is lehetnek.

Az Én kapcsolattípusainak multidimenzionális modellje szeretne segítség lenni abban, hogy megértsük, a spirituális hagyományok és a modern pszichológia ugyanazokat a jelenségeket írta le, ki-ki a saját dimenziójában és fogalomrendszerével.

A keleti spirituális hagyományok gyakorlatainak pszichére és testre gyakorolt hatását már évtizedek óta kutatják. Ebből a kutatásból a modern pszichoterápia számára hatalmas gazdagodás fakadt: számos gyakorlatot, technikát, eszközt kapott gyógyító tevékenységének hatékonyabbá tételére.
A kereszténység és a pszichoterápia kapcsolatát is sokat kutatták. Ehhez a kutatáshoz szeretnék én is hozzájárulni, a keresztény spirituális hagyomány egyik meghatározó lelkiségének, az ignáci lelkiségnek a neuropszichológiai szempontból való vizsgálatával.

E lelkiség alapítója ezelőtt öt évszázaddal egy ún. lelkigyakorlatos könyvet írt, amelyben a pszichológiai sík felől megközelítve úgy fogalmazhatunk, hogy e könyvben a szerző a bibliai tematikájú imaginációk gyűjteményét hagyta ránk. Megállapításai a gondolatok, érzelmek, belső képek összefüggéseiről szinte hajszálpontosan megegyeznek a modern pszichológia megállapításaival. Azzal a különbséggel, hogy ebben a könyvben a spirituális dimenzióban, a keresztény spiritualitás fogalomrendszerével fejeződnek ki.

Erről szeretnék írni ebben a bejegyzésben. Újból hangsúlyozom, pszichológusként nem kompetenciám spirituális tanokat hirdetni. A célom a neuropszichológia szemszögéből leírni azokat a belső tapasztalatokat, amelyeket az ignáci lelkiségben a spirituális dimenzióban írnak le. Ezzel szeretnék hozzájárulni az emberi tapasztalat jobb megértéséhez, és a pszichoterápia gazdagodásához.

A belső tapasztalatok megkülönböztetése kulcsfontosságú folyamat az ignáci lelkiség hagyományában. Az istenkapcsolat fókuszú lelki vezetés megalapítói, Barry és Connolly, ehhez a hagyományhoz tartoznak. Ebben a bejegyzésemben szeretném integrálni a többdimenziós modellembe az ignáci megkülönböztetés alapfogalmait: a vigaszt és a vigasztalanságot.

Loyolai Ignác Lelkigyakorlatok című könyvében két belső állapotot különböztet meg: a vigaszt és a vigasztalanságot. A vigasz fő jellemzője az istenihez való vonzódás. A vigasz többféle lehet: az Istenség iránti égő szeretet jellemzi, amely úgy alakítja át az embert, hogy "már nem tud szeretni semmit, ami a földön teremtetett, önmagáért, hanem csak a Teremtőjében" ("klasszikus", jubilációval járó vigasz); a Jézus szenvedésével való együttérzés vagy az elkövetett bűnök miatti megbánás könnyei (nehéz vígasz); a hit, a remény, a szeretet, a nyugalom és a lélek békéjének kifejlesztése Istenben ("klasszikus", belső békével járó vigasz).

A vigasz ellentéte a vigasztalanság, melyet az Istenségtől való elszakítottság érzése, a remény és szeretet nélküli elsötétedett jellemez. Loyolai Ignác felhívja a figyelmet arra, hogy ez a két állapot váltakozik a lelki út során.

A keresztény hagyományban ezen állapotok értelmezésében jelen van egyfajta kétértelműség: az a kérdés, hogy a vigasz és a vigasztalanság érzése az emberi psziché érzése-e, vagy tisztán transzcendens, az érzékelésen és a pszichés folyamatokon, különösen az érzéseken túlmutató.

A következőkben a kontaktustípusok többdimenziós modelljét szeretném alkalmazni e két állapot és váltakozásuk értelmezésére a lelki vezetés folyamatában. A modell alkalmazása egy két tengelyből álló koordinátarendszer létrehozását feltételezi, az egyik a vigasz-vigasztalanság tengelye, amelynek a biológiai dimenzióban a zöld rendszer lenne a megfelelője, a másik tengely pedig a piros rendszerhez ("kellemetlen" érzések) és a kék rendszerhez ("kellemes" érzések) kapcsolódó érzéseket képviseli. A biológiai dimenzióban a vigasz a zöld rendszer aktivitásával, míg a vigasztalanság a zöld rendszer nagyon alacsony aktivitásával társul.

Bár e két állapot felismerése alapvető fontosságú az ignáci lelki úton való haladáshoz, ez nagyon nehéz és kihívást jelenthet, különösen az út elején. A nehézség abból fakad, hogy a vigasz és a vigasztalanság "klasszikus" állapotai mellett két másik állapot is létezik: a "nehéz" vigasz és a "hamis" vigasz.

A "nehéz" vigasz olyan állapot, amelyben a "kellemetlen" érzések az Istenhez való tartozás és közelség érzésével párosulnak. Ezt az állapotot a Lelkigyakorlatokban úgy is leírják, mint a saját bűneink miatti szomorúságot és megbánást és/vagy a Jézus szenvedésével való együttérzést. A meghittséggel és a szenvedéssel kapcsolatos érzések egyidejűsége zavart okozhat a lelki úton járó személyben. Különösen a lelki út elején nehéz felismerni az érzelmek ilyen kettősségét. A spirituális kísérő szerepe az, hogy segítsen a kliensnek felfedezni ezt a kettősséget. Segíteni a kliensnek, hogy tudatában legyen az élmény mindkét oldalának: a bensőségességnek és a szenvedésnek. Ez nagyon meglepő lehet annak a személynek, aki ahhoz szokott hozzá, hogy vagy a szenvedést, vagy az örömöt érezzen.

Az három érzelemszabályozó rendszer modellje segít ezen állapotok megértésében. A zöld rendszer a piros rendszerrel egyidejűleg aktiválódik. Ahogy a kliens képessé válik arra, hogy tudatosítani tudja mindkét rendszer aktivitását, a zöld rendszer képes lesz a piros rendszer aktivitását elviselhető mértékben szabályozni.

Bár a piros rendszerhez kapcsolódó "kellemetlen" érzések jelenlétében a nehéz vigasz hasonlít a vigasztalansághoz, és könnyen összetéveszthető vele, a nehéz vigasz mégis a vigasz egyik fajtája. Az intimitás megtapasztalható, és a zöld rendszer aktív.

A másik kihívást jelentő állapot a hamis vigasz. A spirituális úton különböző "kellemes" érzések merülnek fel. A különböző spirituális hagyományok sokat beszélnek a mennyei öröm és a földi öröm megkülönböztetéséről. Egyesek még démonizálják is a földi örömöknek tekintett örömöket, míg mások tagadják, hogy bármilyen különbség lenne közöttük.

A kék rendszerhez kapcsolódó kellemes érzések megkülönböztetése a zöld rendszerhez kapcsolódó érzésektől segít a hamis vigasz állapotának megértésében. Paul Gilbert, az együttérzés fókuszú terápia alapítója a kék rendszer működéséhez "földi" kellemes érzéseket társít.

A hamis vigaszban a nagy kihívást az jelenti, hogy a kék rendszerhez kapcsolódó öröm, extázis, vitalitás érzései könnyen összetéveszthetők a klasszikus vigasz zöld rendszeréhez kapcsolódó szeretet és meghittség érzéseivel. Hosszú tapasztalati és önreflexiós útra van szükség, mire az ember észreveszi a különbséget a két állapot között.

A kellemes érzések e két típusának megkülönböztetése hozzájárul a hamis vigasz kiegyensúlyozottabb konceptualizálásához. Az intimitás érzésével könnyen rokonítható "kellemes" érzések nem gonoszak vagy démoniak, hanem egy más neuropszichológiai folyamathoz tartoznak.

A hamis vigasz során, bár a kék rendszerhez kapcsolódó "kellemes" érzések jelen vannak, és a piros rendszer "kellemetlen" érzései hiányoznak, a zöld rendszer nem aktív. A piros és a kék rendszer kívül esik a zöld rendszer szabályozásán. A hamis vigasz valójában egyfajta vigasztalanság.