A gyógyító megtapasztalás szakaszai

Ahhoz, hogy egy tevékenység hozzájáruljon pszichológiai jóllétünkhöz, több egymást követő szakasz jelenlétére van szükség. Ezeket a szakaszokat szeretném egy konkrét példán, egy jó barátunkkal való meghitt találkozás példáján keresztül bemutatni.

1. Az érzékelés szakasza: érezhetünk egyfajta bizsergést a mellkasunkban, vágyat a mélyebb levegővételre, egyfajta nyugtalanságot az izmainkban, szorító érzést a torunkban. Belső képekben, emlékekben megjelenhet egy ismerősünk alakja.

2. A tudatosítás szakasza: észrevéve ezeket a testérzeteket, megkérdezhetjük magunktól, hogy mire is van szükségünk. Beleérezve abba, amit testünkben tapasztalunk, megjelenhet bennünk a válasz: olyan jó lenne egyet találkozni, mélyet beszélgetni egy jó barátunkkal.

3. A mozgósítás szakasza: megbeszélhetjük a barátunkkal, mikor tudnánk egyet találkozni, készülődhetünk testileg, lelkileg a találkozásra.

4. A cselekvés szakasza: a megbeszélt időpontban és helyszínen találkozhatunk, együtt tölthetjük az időt, jelen lehetünk valamilyen mindkettőnk által kedvelt tevékenységben, beszélgethetünk.

5. Az érintkezés szakasza: miközben együtt vagyunk, érzékszerveinkkel jelen vagyunk, érzékeljük egymást, a kapcsolatunkat és önmagunkat. Beleengedjük magunkat az együttlét tapasztalatában. Figyelünk önmagunkra és egymásra. Az itt-és-most-ban vagyunk.

6. A kielégülés szakasza: megpihenve, feltöltődve egymás jelenlétében testérzeteink szintjén is érzékeljük, hogy vágyunk a kapcsolódásra kielégült. Érezhetünk egy megelevenedést az izmainkban, és egy megkönnyebbülést a mellkasunkban, torkunkban. Elégedettek vagyunk a találkozással.

7. A visszavonulás szakasza: elköszönünk egymástól, és egy darabig nem találkozunk.

Ezek a szakaszok, mint egy spirál menetei, egymást követik. A visszavonulást egy idő után követi újból az érzékelés, amikor megjelenik bennünk a vágy egy újabb találkozásra.

Bármelyik szakasznál elakadhatunk. Fontos megértenünk, hol és mi okozza az elakadást.

1. Az első szakaszban akadunk el, ha nem vagyunk kapcsolatban a testérzeteinkkel. Egy megfoghatatlan kellemetlenséget érzékelünk, de nem tudjuk, hogy mi nincs rendben. Ebben a szakaszban segíthet a különböző testérzékelő gyakorlatok végzése. Általuk kapcsolatba kerülünk testérzeteinkkel. A megfoghatatlan kellemetlenség elveszíti mágikus hatalmát, megfoghatóvá válik. Így lehetőség nyílik a következő szakaszba lépéshez.

2. A második szakaszban akadunk el, amikor tudatában vagyunk testünk jelzéseinek, de nem tudjuk értelmezni azt. Próbálkozunk különböző tevékenységekkel eltűntetni testünk jelzéseit. Ideig-óráig sikerrel járhatunk, de testünk újabb és újabb jelzéseket ad. Mindaz, amivel megpróbáljuk elhallgattatni, pótcselekvéssé lesz. A testérzeteink és belső képeinkre fordított gyöngéd, együttérző figyelem idővel meghozza a gyümölcsét. Vágyaink elkezdenek megmutatkozni.

3. A harmadik szakaszban akadunk el, amikor bár tudatosítjuk, hogy mire lenne szükségünk, nem teszünk semmit annak érdekében, hogy elmozduljunk a beteljesítésük irányába. Ilyenkor érdemes megvizsgálni, hogy mi akadályoz bennünket. Lehetséges, hogy nem tartjuk képesnek magunkat arra, hogy elérjük célunkat. Valamilyen veszélyt sejtünk a céljaink elérésének útján. A jelen példánál maradva félhetünk attól, hogy a barátunk visszautasít, megbánt, megszégyenít. Az is lehet, hogy vannak olyan teendőink, amelyeket fontosabbnak ítélünk, mint azt, hogy a barátunkkal találkozzunk. Ilyenkor segít, ha szembe nézünk ezekkel a gondolatokkal, érzésekkel, és mérlegelünk.

4. A negyedik szakaszban akadunk el, amikor teszünk lépéseket arra, hogy beteljesítsük vágyunkat, hogy találkozzunk a barátunkkal, de aztán mégsem jutunk el a találkozóra. Az önmagunkkal való őszinte szembenézés itt is segít. Hol akad el a folyamat? Mi múlik rajtunk, mi múlik a környezetünkön, mi múlik a barátunkon? Mit tehetünk, hogy elhárítsuk az akadályokat? Érdemes-e elhárítani az akadályokat?

5. Az ötödik szakaszban akadunk el, amikor a találkozunk a barátunkkal, beszélgetünk is vele, de nem vagyunk jelen. A cselekedetünk csupán kívül valósul meg, de érzelmileg nem vonódunk be. Becsapós helyzet, mert bár kívülről nézve megtesszük azt, amit szükségletünkként ismertünk fel, belül valójában mégsem tesszük meg. Nem is olyan könnyű rájönni erre az elakadásra. Amikor felismerjük, hogy ebben vagyunk benne, érdemes megvizsgálnunk, mi akadályoz meg abban, hogy ne csak testünkkel, hanem lelkünkkel, egész lényünkkel jelen legyünk. Mitől félünk? Valóságos az, amitől félünk? Mi múlik rajtunk? Mi múlik a környezetünkön? Mi múlik a barátunkon? Kereshetjük azt, hogy mi ad biztonságot. És hogy annak a biztonsági foknak megfelelő módon, amit meg tudunk teremteni, mi segít belevonódnunk a kapcsolatba. A testérzékelő gyakorlatok, az énközlés, a kapcsolatunkról való beszélgetés hatékony eszközök lehetnek.

6. A hatodik szakaszban akadunk el, amikor perfekcionisták vagyunk, és elégedetlenkedünk a találkozásunkkal. Még ha bele is engedtük magunkat a jelenlétbe, az együttlébe, ha a találkozás végén a saját- és a barátunk hibáit keressük, a gyógyító találkozás nem tud integrálódni bennünk. Bár részünk volt abban a tapasztalatban, amire vágytunk, mégis úgy értékeljük, hogy vágyaink nem teljesültek. Frusztráltak maradunk. Esetleg címkézhetjük magunkat, mondhatjuk magunkról azt, hogy képtelenek vagyunk meghitt baráti együttlétekre. Ebben a szakaszban segíthet, ha figyelmünket a tapasztalataink ízére fordítjuk. Felismerhetjük azt is, amiben változásra, növekedésre szorulunk, és megtehetünk mindent a fejlődésünk érdekében, de ezt úgy, hogy közben elidőzünk az örömteli tapasztalatainknál is.

7. A hetedik szakaszban akadunk el, ha nem adunk időt magunknak az egyedüllétben, a megpihenésben, hanem rögtön újabb találkozásokat keresünk. Egy örömteli, gyógyító, szükségleteinket kielégítő tapasztalatnak időre van szüksége, amíg kifejti jótékony hatását. Ebben a szakaszban segíthet, ha szánunk időt a megpihenésre, kikapcsolódásra. Ezzel teret adunk annak is, hogy észrevegyük, amikor újabb vágyak jelentkeznek az érzékeink szintjén.