A változással szembeni ellenállásainkról

A változással szemben mindanyiunkban van egy ellenállás. Az emberi kapcsolatainkban megélhető intimitással úgyszintén. Ezek a természetes folyamatok bármilyen segítőkapcsolatban megjelennek. Ám az ellenállásnak a nagysága egyénenként nagyon változó.

Vannak olyan emberek, akik különösen is erős ellenállást tanusítanak általában véve a kapcsolataikban, és még inkább akkor, ha segítő kapcsolatokba lépnek. Az ellenállásnak ezt a tapasztalatát gyakran olyan képpel fejezik ki, hogy olyan érzésük van, mintha két rész folyton hadakozna bennük egymással: az egyik szeretné elkötelezni magát a segítő kapcsolatban, befogadni a felajánlott segítséget, beleengedni magát a változás folyamatába, a másik meg mindent szabotálni próbál. Az a célja, hogy megmutassa, a változás nem lehetséges, senki sem képes segíteni.

Ez a kép is kifejez valamit ezen személyek valóságából, de megvan az a veszélye, hogy fehér-fekete látásmódot eredményezzen. Minden erőt, ami a segítő kapcsolat melletti elköteleződést támogatja egy „jó résznek” tulajdonít, és minden erőt, ami ellenáll egy „rossz résznek” tulajdonít. Még ha nem is mond erkölcsi ítéletet, és árnyaltabban „egészséges” és „sebzett” részekről beszél, akkor is túlzó mértékben leegyszerűsíthet.

Az együttműködésre sarkalló erő is származhat sebzett motivációból (pl. megfelelési kényszer), és az ellenállás is származhat érett motivációból (pl. a személy érzi, hogy az adott módszer nem megfelelő számára itt és most, vagy hogy a segítő nem validálja a tapasztalatait).

A legmélyebb értelemben vett segítség a személy hozzásegítése ahhoz, hogy kapcsolatban legyen önmagával. Hogy érzékelje a szükségleteit az itt-és-most-ban. Ezek a szükségletek pedig nem fehérek vagy feketék, hanem árnyaltak, színesek, összetettek.

Abban a modellben ahol a segítő szövetkezik a kliense jó/érett/egészséges részével, hogy legyőzze a rossz/éretlen/sebzett részét, könnyen megjelenhet egyfajta harc, keménység, akár rejtett erőszak is. A sebzett rész pedig pont azért áll ellen, mert megtámadva érzi magát.

A kliens felé forduló állandóan megújuló bizalom, érdeklődés, együttérzés segíthet olyan biztonságos légkört teremteni, amelyben az ellenálló rész megnyugszik. Az ellenállás nem győzhető le tekintéllyel és erővel, csak megszelidíthető együttérzéssel, gyöngédséggel, alázattal és bizalommal. Ez egy olyan kapcsolatban tud történni, ahol nincsenek előre gyártott értelmezések, ahol az, ami ellenáll, nincs egyből a sebzett rész számlájára írva. Hanem az ellenállás felé gyermeki kíváncsisággal fordulnak, azzal a bizalommal, hogy minden ellenállás mélyén egy szükséglet lapul, amelyet felismerve és kielégítve egy lépés tehető a gyógyulás felé vezető úton.

Az ellenállással való munka nem könnyű. Rugalmasságot, kreativitást, az emberben rejlő gyógyító erőkbe vetett mély hitet feltételez.