Az elfogadás kreatív energiákat szabadít fel

Mindannyian arra vágyunk, hogy a belső tapasztalataink (f)elismerésre, elfogadásra találjanak. Ha ez megtörténik, képesekké válunk higgadtabban gondolkodni, és megtalálni a legjobb válaszokat a különböző élethelyzeteinkben. Néha jól jön egy-két konkrét javaslat, megfontolhatjuk, és megvizsgálhatjuk, hogy mit tudunk belőle használni az életvezetésünkben.

Amire igazán szükségünk van, az annak a tapasztalata, hogyha a másik ember nem is érti pontosan, hogy mi zajlik bennünk, de teret ad neki.

Nem kérdőjelezi meg a gondolataink, szavaink, belső képeink, testérzeteink létjogosultságát. Nem mondja, hogy nem megfelelő, vagy hogy túlzó a belső reakciónk.

Egy viselkedés természetesen lehet nem megfelelő, oda nem illő, vagy túlzó. Jó, ha figyelmeztetnek, ha így van.

De egy belső reakció olyan, amilyen. Azt idegrendszerünk működése határozza meg.

Amikor belső tapasztalatainkat megosztjuk valakivel, nem elég, ha a másik ember szavaival fejezi ki, hogy elfogad, megért, hogy bármit mondhatok neki.

Jól esik a bátorítás, és már az is nagy érettségre vall, ha valaki ezt kimondja a másik embernek.

De amire igazán szükségünk van, az hogy a másik ember idegrendszere elbírja azt a feszültséget, ami akkor jelenik meg benne, amikor a belső tapasztalatainkról osztozunk.

Hogy meg tudja magát nyugtatni, amikor a mi - akár intenzív - örömünkkel, vagy szenvedésünkkel találkozik.

Ezt neki is nehéz tudatosan befolyásolnia.

Az idegrendszere érettségétől függ.

Ahogyan az én belső tapasztalatom a másik idegrendszerében különböző folyamatokat indít el, úgy ezek a folyamatok visszahatnak rám.

Ha a másik ember meg tud maradni a biztonságérzetben és nyugalomban, miközben engem hallgat és velem van, akkor bennem is lecsillapodnak az érzelmi hullámok. És elkezdek tisztábban, józanabbul gondolkodni.

De ha a másik ember felzaklatódik, akkor az én érzelmi viharom is fokozódik.

Ha közben pedig azt mondja, hogy minden rendben van, neki bármit elmondhatok, akkor még jobban összezavarodom. Hiszen érzékelem, hogy nem így van.

Egyszerű magyarázata van annak, hogy miért arra van leginkább szükségem, hogy valaki biztonságban érezze magát, miközben belső tapasztalataimról osztozom.

Amikor intenzív érzelmeket élek át, egyrészt olyan idegrendszeri működésben vagyok, amelyben nehéz higgadtan gondolkodni. Másrészt az energiáim nagy része gyakran arra megy el, hogy igazoljam magam előtt, hogy jogosak a belső tapasztalataim.

Ha valaki természetesnek tartja, hogy azt érezzek, amit éppen érzek, ez az energia felszabadul. Nem kell küzdenem belső tapasztalataim elfogadásáért.