Az intuíció fejlesztése a természetben

Az intuíció fejlesztésének, az önmagunkra való mély figyelés fejlesztésének egy módja, ha kimegyünk a természetbe, és az itt-és-most-ba beleengedve magunkat, újra meg újra beleérzünk, merre vágyunk menni, melyik útvonalon, melyik irányba, hol vágyunk elidőzni, hol vágyunk tovább haladni.

Anélkül, hogy értenénk, miért, anélkül, hogy meg akarnánk magyarázni logikusan, csak követünk egy belső iránytűt.

Az út elején alig észrevehető. Szinte fogalmunk sincs a létezéséről. De minél többször engedjük, hogy vezessen - a kezdetben csak nagyon halványan megsejthető hívására hallgatva hozunk döntéseket arról, hogy merre folytassuk az utunkat -, egy idő után egyre egyértelműbbé, (f)elismerhetőbbé válnak a jelzései.

Megrendítő tapasztalat, ahogyan ez a belső iránytű együttműködik a külső útvonalakkal, jelzésekkel, tájjal.

Ez az intuíció a gyöngédségben születik. Ahhoz, hogy megerősödjön a hangja bennünk, nem arra van szükség, hogy jól teljesítsünk, abban az értelemben, hogy mindig biztosra (f)elismerjük őt, hanem arra, hogy újra meg újra visszatérjünk az önmagunk iránti gyöngéd együttérzésbe.

Ha rágörcsölünk arra, hogy vajon jól ismertük-e fel a hangját, elhalkul. Ha gyöngéden fordulunk magunk fele, akkor szelíd hangja egyre hallhatóbbá válik.

Ha a természetben járva begyakoroltuk a hangjára figyelést, belső utunkban, meditációinkban, és külső utunkban, mindennapi életünkben is egyre inkább vezetőnkké tud válni.