Beszélgetés az időjárásról: kapu az bensőséges találkozás fele

Az időjárás nagyon fontos eleme annak a fizikai térnek, amelyben élünk. A fényviszonyok, a légnyomás, a hőmérséklet, a páratartalom, a látvány közvetlenül hat a testünkre és a tudatalattinkra, ezért befolyásolja testérzeteinket és lelkiállapotunkat.

Létezik két olyan mód, ahogyan elkerüljük, hogy a valóságunknak ezt a részét együttérzéssel öleljük át.

Az egyik mód, amikor az időjárásról való beszélgetést pejoratív módon felszínesnek bélyegezzük, kevésnek, figyelemelterelésnek, menekülésnek a mélyebb találkozásoktól. Az időjárás, mint beszédtéma a beszélgetésben részt vevők szándékától függően lehet a távolságtartás eszköze is, de lehet egy olyan tér, amelyben biztonságos távolságból beleérzünk egymás lényébe, gondolkodásmódjába, érzésvilágába, és az így szerzett benyomások lehetővé tehetik, hogy ajtó nyíljon mélyebb témák, mélyebb találkozások fele.

A másik mód, ahogyan elkerülhetjük az időjárással kapcsolatos valóságunk együttérző átölelését az, amikor attól való félelmünkben, hogy az időjárás ránk gyakorolt hatását alibinek használjuk fel rossz közérzetünkre, azt mondjuk, hogy ránk nincs egyáltalán hatással. Lenézzük azokat az embereket, akik megosztják, hogyan hat rájuk az időjárás. Talán attól is tartunk, hogy e hatás beismerése tehetetlenség érzettel tölt el, és kiszolgáltatottságot élhetünk meg.

A valóság (f)el nem ismerése viszont olyan felelősséggel nehezedik ránk, hogy hosszú távon összeroppanunk a súlya alatt, és elidegenedünk saját tapasztalatainktól.

Ehelyett együttérző gyöngédséggel (f)elismerhetjük, hogyan hat ránk az időjárás itt és most, és szelíden kereshetjük, hogyan javíthatunk testérzeteiken, közérzetünkön, hangulatunkon, ha szükséges.

Itt is igaz: az ellenállás, amely tagadja a valóságot, felesleges szenvedést szül, míg a kellemetlenségek együttérző átölelése csökkenti azokat.

Ha nem kell tagadnom a borús idő nyomasztó hatását, szabadabban tudok örvendeni a napfénynek.

Szemlélhetem az alábbi két képet, megengedve, hogy hasson rám, (f)elismerve, és együttérzéssel átölelve azt, amit hatásként tapasztalok.