Gyönyörködni saját (női) szépségemben

Nőként ha a tükörbe nézünk, talán legtöbbünknek az jut eszünkbe, hogy mi az ami nem tetszik a testünkön. Mi az, amit szégyellünk mások, és talán még önmagunk előtt is. S ha valamin a tükörbenézéssel kapcsolatban dolgozni akarunk magunkon, akkor az elsősorban azoknak a vonásainknak a megváltoztatása, amelyek nem felelnek meg a női ideálunknak. Azt mondhatjuk magunknak: „ha sikerül változtatnom a testemen, majd szívesen nézek tükörbe”.

Amikor elérjük a testi határainkat, és tovább nem tudunk változni az ideáljaink irányába, akkor dolgozhatunk azon, hogy fogadjuk el testünket olyannak, amilyen. Ez az „olyan, amilyen” legtöbbször azt jelenti, hogy „nem olyan, mint az az ideális női test, amit elképzelünk, hogy birtokolnunk kellene.”

Ám a tükörbe nézéssel kapcsolatban észrevehetünk magunkon egy másik nehézséget is. Meglepődhetünk azon, hogy nem olyan könnyű gyönyörködni testünk szépségében. Megállni a tükör előtt, észrevenni magunkon azt ami szép, és elmerülni a szemlélésében. Engedni magunkat lenyűgözve lenni saját testünk szépségétől, nőiességétől.

Ha sikerül félretenni azokat a belső kritikus hangokat, amelyek azt mondják, hogy a testünk nem is szép, nem is nőies, megjelenhetnek azok a kritikus hangok, amelyek minden áron, agresszív és megszégyenítő módon meg akarnak akadályozni abban, hogy gyönyörködjünk testünknek azokban a részeiben, tulajdonságaiban, amelyeket valóban szépnek tartunk.

Az önismeretben való növekedés terepe lehet egy biztonságos környezetben megállnunk a tükör előtt, akár teljesen meztelenül, és arra figyelnünk, milyen hangok szólalnak meg bennünk azokon a hangokon túl, amelyek kritizálják a testünket. Milyen hangok akarják megtiltani, hogy csodáljuk magunkban azt, ami szép, ami nőies. És arra is figyelhetünk, hol, ki(k)től tanultuk ezeket a hangokat? Van-e olyan emlékünk, amikor akár gyerekkorunkban ránk szóltak, hogy ne álljunk a tükör előtt, és ne gyönyörködjünk magunkban?

Kapcsolódni testünk szépségéhez, nőiességéhez nem egyenlő a magamutogatással és a hiúsággal. Kereshetjük belül, hogyan érződik a különbség ezen valóságok között.

Testünk szépségében erő van, és ez az erő nem arra adatott hogy visszaéljünk vele. De azért, mert ezzel az erővel visszaélhetnénk, még nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk róla.

Érettebb, ha azt keressük, hogyan válhat ajándékká a világban, szeretteink számára.

A női szépséget korunkban egymásnak ellentmondó szélsőséges szemüvegeken keresztül nézik nagyon sokan. Bálványozzák, árucikké silányítják, a manipuláció eszközének tekintik, veszélyként, tisztátalanságként néznek rá, versengés tárgyává teszik, motiválnak vele, hogy minél több dolgot fogyasszunk, vásároljunk. De azért, mert ezek mind nagyonis jelen vannak a világunkban, nem szabad lemondanunk a női mivoltunk szépségével való megrendült, hálatelt, gyönyörködő kapcsolódásról. Hiszen az önmagunktól való elszakadás szintúgy veszélyes...

A kapcsolódás pedig teret ad az életnek...