Ünnep, mint lehetőség a fejlődésre

Szilveszteri gondolatok

Kívülről nézve az elmúlt éjszaka, a mai nap, az elmúlt ünnepek mind-mind ugyanolyan nappalok és éjszakák, mint bármelyik másik az év folyamán. Önkényesen lettek kinevezve ünnepeknek. Nincs semmi, ami megkülönböztetné őket az év más nappalaitól és éjszakáitól.

Az újév is kezdődhetne bármikor, s talán a legérzékletesebb az lenne, hogy az év első napját az első rügy kipattanásakor ünnepelnénk, amikor az Élet újra megjelenik a sötét és hideg tél után.

Olyan mintha a fényűző ünnep teljesen értelmetlenül állna a tél közepén, hogy néhányan kirúgjanak a hámból, néhányan teljesíthetetlen újévi fogadalmakat tegyenek, amelyeket pár nap múlva elfelejtenek, és csak egy keserű csalódottság utóízével maradjanak, hogy „idén sem sikerült, talán majd jövőre...”.

Mindezt megtapasztalva évről évre maga alá gyűrhet a reménytelenség, a tehetetlenség, a kiábrándultság, amelynek bénultságát gyakran cinizmussal próbáljuk elűzni. Pedig a cinizmus is megbénít, miközben azt a látszatot adja, hogy van bennünk erő, hogy urai vagyunk a helyzetnek... csakhogy ez az erő megkötöz, megszégyenít, alattomos erőszakká válik...

Miközben szilveszter éjszakája ugyanolyan éjszaka, mint a többi, - még csak a téli napfordulóra sem esik, hogy azt mondhatnánk, mostantól növekszik a fény -, mágikus módon nem változtat meg rajtunk semmit, mégis van egy út, amelyen teret ad a változásoknak. És ez az út az ünnep útja. Az ünnepé, amely azt a képességet rejti magában, hogy fel tudja lazítani azokat a hiedelmeket, amelyek szerint mindennapi életünket éljük.

Az ünnep egy olyan idő, amikor többé-kevésbé kiszabadulhatunk teljesítménykényszerünk rabságából, amikor megnyílhat bennünk akár csak egy hajszálnyira annak a reménye, hogy átélhetünk együtt meghitt pillanatokat, amikor talán meg tudjuk engedni egy-egy másodpercre, hogy rácsodálkozzunk a jelen pillanatra, ízleljük az ételek ízeit, gyönyörködjünk az ajándékok szépségében, letegyük a munkánkat.

És mindez a jó, amelyet azért nem tudunk megtapasztalni mindennapjaink során, mert nem hisszük el, hogy nekünk is részünk lehet benne, az ünnep alkalmával elérhetővé válik. Nincs ebben semmi mágikus, nincs ebben semmi természetfölötti, mégis lenyűgöz, mégis megnyitja előttünk a csodálkozás tereit.

Az ünnep hatalmas lehetőség kipróbálni valamit, amiről már lemondtunk. Lehetőség megízlelni a reményt. Tér, amelyben megmozdulhat kreativitásunk. Az időnek egy másfajta tapasztalata, mint amihez hozzászoktunk.

Ami egy-egy pillanatra megnyílik az ünnepben, az könnyen be is zárulhat, ha nem őrizzük a megnyílásnak ezt a mindennél drágább kincsét tudatosan, reménnyel, gyöngédséggel, együttérzéssel. Minden egyes bezárulás csalódottságunkat erősíti, mígnem bele kövesedünk saját cinizmusunkba, és egy idő után képtelenek leszünk arra, hogy az ünnep különleges terében megnyíljon számunkra ez a Más. Az ünnep bensőségessége többé-kevésbé tudatosan felidézi bennünk ezen bezárulások csalódottságának minden fájdalmát, és védekezésül a cinizmus börtönébe taszít bennünket. Ez egy ördögi kör, amelyen már nem segít semmilyen ünnep.

De van más út is. Lehet másképp is. És ez a másképp nem egy mágikus hiedelem az újévi fogadalmakban, közhelyekben. Hanem mindannak a Más-nak, amit az ünnepen megtapasztaltunk, a tiszteletteli, gyöngéd őrzése szívünkben. Együttérzéssel adhatunk teret annak, ami egy-egy pillanatra megnyílt, hogy tovább nyíljon, tovább bontakozzon. Amit csak az ünnepen engedtünk meg magunknak, lassan-lassan elkezdhetjük megengedni a mindennapjainkban.

Mert mitől más az ünnepnap, mint a többi? Attól, hogy hittünk abban, hogy kiléphetünk megszokásainkból, hiedelmeinkből, és beléphetünk az örömbe, a szemlélődésbe, a bensőségességbe. Mindezekhez azonban nem kellenek kijelölt különleges napok, minden napunkban megtalálhatjuk a helyét.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok Életet fakasztó ÚJ ÉVET. Hadd lehessen az ÚJ ÉVBEN mindaz a jó hétköznapjaink része, amibe csak az ünnep másságában mertünk belépni!