Jálics antropológiájában az ember három rétegből áll: a kemény kéregből, a sötét rétegből és a jó magból. A sötét réteg tartalmazza az élet során felhalmozódott összes traumát és szenvedést, a kemény kéreg pedig megvédi az embert attól, hogy ezzel a réteggel kapcsolatba kerüljön. Az ember csak akkor juthat el a lelke közepén lévő jó magjához, és csak akkor találkozhat az Istenséggel, ha áthatol a kemény kérgen, és behatol a sötét rétegbe. A gondolatok és a tettek kivezetik az embert a kemény kéregből. Jálics szerint csak a meditáció lehet az a jármű, amely ezt az áthatolást lehetővé teszi.

A kemény kérgen való áthaladás után a meditációban egy rövid csend és nyugalom állapotát követően a személy elkezd különböző testi érzeteket és intenzív érzéseket tapasztalni. Ezek mind a tudatalattiban felhalmozott szenvedés jelei. A meditációban való kitartás és a tünetek ítélkezésmentes és félelem nélküli elviselése a tudatalatti gyógyulásához vezet.

A meditáció fő célja az Én-Te kapcsolat ápolása az Istenséggel. A tárgy nélküli meditációt gyakorló emberek az Istennel való tiszta Én-Te találkozásra (T1) és a megtestesült Én-Te találkozásra (T2) törekszenek. Ezekben a találkozásokban az ember intuitív módon megtapasztalja az Istenséget, megpihen a jelenlétében, biológiai dimenzióban pedig a zöld rendszere fejlődik és átveszi az érzelemszabályozás feletti kontrollt.
Bár a meditáció fő célja a találkozás első két típusának ápolása és megtapasztalása, a gyakorlat során az Én találkozásainak más típusait is megtapasztalhatjuk.

A meditációs ülés kezdetén a személy a negyedik találkozástípusban (T4), a vigasztalanságban találhatja magát, ahol saját kellemetlen érzelmei elárasztják, és elveszíti az Énnel és az Istenivel való kapcsolatának érzését. A testi érzéseire figyelve lehorgonyozódik a jelenben, tudatára ébred az Isteni jelenlétének, és a negyedik találkozástípusból (T4) a harmadik találkozástípusba (T3), a nehéz vigaszba kerül. Ebben az állapotban aktiválja a zöld rendszerét és megnyugtatja a piros rendszerét. Így éri el a találkozás második típusát (T2), a "klasszikus" vigaszt. A nyugalmat és békét élvezve elérheti a "klasszikus" jubiláció által jellemzett vigaszt, amely a harmadik találkozástípushoz (T3) tartozik. Ha az ezzel az állapottal kapcsolatos kellemes érzésekre összpontosít, és elveszíti az Énnel és az Istennel való kapcsolat érzését, ismét eléri a negyedik találkozástípust (T4), a hamis vigaszt. Ezért bármilyen kellemetlen érzés, amely a figyelem fókuszába kerül, a személyt a vigasztalanságba vezetheti.

Ez a ciklus megegyezik a korábban bemutatott II. ciklussal. Az I. és a III. ciklus is jelen lehet a meditációk során. A kellemes és kellemetlen érzések ingadozása történhet az Énnel és az Istennel való kapcsolat érzésével vagy anélkül. Fokozatosan kialakul a személyben ez a kapcsolatérzet, és meditációi során egyre több időt tölt a II. és III. ciklusban.

Különösen az az ember, aki tanul meditálni, a meditációit a negyedik találkozástípusban (T4) kezdi, és a meditáció gyakorlásával megnyugszik, és eléri a harmadik (T3) vagy második (T2) találkozástípust. A jelenben való földelés megkönnyebbülést hoz a pszichés szenvedéstől és az Istennel való kapcsolat érzését hozza.

A spirituális út során egy másik jelenség is megjelenik. Az Istenséggel való kapcsolat érzése, a meditációban megtapasztalt bensőségesség felszínre hozza a tudatalattiban lévő különböző erőteljes szenvedéseket. Ezt a jelenséget Jailics úgy ábrázolja, mint a kemény kérgen és a sötét rétegen való áthaladást. Ezt a jelenséget az Én-találkozástípusainak többdimenziós modellje alapján fogom értelmezni a következő bejegyzésekben.